Előzetesben maradnak a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai

Az előzetes letartóztatást a Budai Központi Kerületi Bíróság március 11-i végzésében rendelte el.

MNO
2015. 03. 26. 20:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a Buda-Cash-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról szóló rendelkezést. Az ügyben a rendőrség V. Pétert, Gy. Jánost és T. Péter Árpádot tartóztatta le különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt. Az előzetes letartóztatást a Budai Központi Kerületi Bíróság március 11-i végzésében rendelte el szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt harminc napra.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzése szerint az elsőfokú bíróság törvényesen és okszerűen döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendeléséről. A végzés szerint az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy a gyanúsítottak terhére rótt cselekmény tárgyi súlyán és a kiszabható büntetési tételén túl, egyebek mellett a csalásként értékelt cselekménnyel okozott kár mértékére is tekintettel, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés alapján tartani lehet attól is, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, a bizonyítékok eltüntetésével megnehezítenék az eljárás sikerét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.