Időközi választás: három járás, három befutó

Sümegen a Fidesz, Tapolcán a Jobbik, Ajkán pedig az MSZP vezet.

2015. 03. 25. 7:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járásonként eltérő, hogy ki számíthat a legmagasabb támogatottságra a tapolcai, a sümegi és az ajkai járást magában foglaló április 12-i időközi országgyűlésiképviselő-választáson a Publicus Intézet legfrissebb – a Magyar Nemzet birtokába került – közvélemény-kutatása szerint. A felmérés alapján a sümegi járás szavazópolgárai között a Fidesz–KDNP jelöltje, Fenyvesi Zoltán áll a legjobban, 47 százalékos támogatottsággal. A jobbikos Rig Lajos 31 százalékkal a második, míg az MSZP és a Demokratikus Koalíció által indított Pad Ferenc a harmadik, 16 százalékkal. A tapolcai járásban ugyanakkor már egészen más az eredmény. Ott a jobbikos vezet 51 százalékkal, a kormánypárti jelölt 29, a baloldali pedig 13 százalékos tábort tudhat magáénak. Ajka és környéke a harmadik járás, ott az MSZP-s Pad Ferenc számít befutónak 50 százalékkal. Fenyvesi 26, Rig Lajos pedig 19 százalékon áll. A kutatás szerint az LMP-s Sallee Barbara mindhárom járásban 5 és 8 százalék között végzett.

A kampány már gőzerővel folyik a Veszprém megyei választókerületben. Az egészségügyért felelős államtitkár a tapolcai Deák Jenő Kórház korszerűsítéséről beszélt, amelyet országosan is példaértékűnek nevezett. Zombor Gábor szerint az egyedülálló tüdőgyógyászati rehabilitációs adottságok jobb kihasználása mellett az úgynevezett egynapos sebészeti ellátást is jelentősen fejlesztik. Fenyvesi Zoltán szerint a térség lakóinak kiemelt fontosságú az egészségügy fejlesztése, ezért örülnek a 2,3 milliárd forintos beruházásnak.

Az MSZP frakciója tegnap kihelyezett ülést tartott Sümegen, majd Tóbiás József pártelnök arról beszélt, hogy jelöltjük győzelme a Fidesz bukását hozná el. Szerinte a választók számára két lehetőség van: egy „Jobbik–Fidesz-koalíció”, vagy „az egyetlen ellenzéki párt, amely képes és alkalmas a Fidesz megbuktatására”. A Jobbik elnöke hétfőn este tartott fórumot Zalahalápon, ahol kifejtette, győzelmük az ország győzelmét jelentené. Vona Gábor szerint a Jobbik és a Fidesz jelöltje fej fej mellett vezet, az MSZP jelöltje le van maradva. Így – mint mondta – a baloldalra adott szavazatok elvesznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.