Meghosszabbították a nyomozást a Simon-ügyben

Az MSZP volt elnökhelyettesét legutóbb 2014. november 21-én hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség.

MD
2015. 03. 13. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Andrea közölte, hogy Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét, akit költségvetési csalással gyanúsítanak, legutóbb 2014. november 21-én hallgatta ki gyanúsítottként a KNYF. A gyanúsított lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, amelyet 2015. július 29-éig rendelt el vele szemben a bíróság – közölte a szóvivő.

Az MSZP volt elnökhelyetteséről tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja a volt képviselőt.

Simon Gábort 2014. március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban házi őrizetét rendelte el, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.

A Magyar Nemzet az elmúlt év novemberében arról írt, hogy Simon Gábor százmillió forintot meghaladó adóhátralékot fizetett be a közelmúltban a külföldi számlákon rejtegetett vagyona után.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.