Orbán Viktor: Ne tűnjön fel, hogy átjöttünk Ausztriából

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány létrehozta a Modern városok elnevezésű programot, elsőként Sopronnal kötött együttműködési megállapodást.

MNO
2015. 03. 25. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy az összes megyei jogú város vezetőjét felkéri arra, hogy egy kárpátaljai falut mentoráljon, mert Ukrajna jelenleg „a talpon maradás mezsgyéjén van", és segíteni kell az ott élő magyarokat. Elmondta, hogy ennek a kapcsolatnak a két település között többnek kell lennie, mint egy testvérvárosi kapcsolatnak.

Fodor Tamás (Fidesz–KDNP), Sopron polgármestere elmondta, hogy korábban a kormány stabil gazdálkodást biztosított a városnak, amikor átvállalta annak adósságát, most pedig a hosszú távú fejlődést biztosítja. Köszönetét fejezte ki, hogy a megyei jogú városok közül elsőként írhatta alá a kormányfővel a megállapodást. Elmondta azt is, hogy az M85-ös út megépülése a motorja lesz majd az idegenforgalom és a gazdaság fejlődésének. A barokk belváros felújítása azért szükséges, mert így tud majd átfogó képet adni a város saját történelméről. A Fertő-tó fejlesztése révén pedig szinte az összes vízi sport biztosított lesz majd a térségben, ami szintén növeli az idegenforgalmat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.