A Fidesz Vadaira mutogat

A Fidesz a DK-s Vadai Ágnest kérdezi a karcagi Kun-Mediátor ügyében: a kormánypárt arra kíváncsi, hogy az ellenzéki politikus szerint a támogatói tudnak-e arról, hová tűnt a betétesek pénze.

MNO
2015. 04. 21. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balla György, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy „a milliárdokat elsíboló” Kun-Mediátor fővárosi székhelye „a közismerten MSZP-s, DK-s”, Vadai Ágnessel jó kapcsolatokat ápoló Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója tulajdonában lévő ingatlanba van bejegyezve. Úgy folytatta: a korábban Szeivolt István által működtetett karcagi Fehér Holló étterem „a kedvenc találkozási helye volt” baloldali politikusoknak, ma pedig „a Kun-Mediátor tulajdonosaival közvetlen rokoni kapcsolatban álló hölgyek” – mások mellett a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak az idősebbik lánya – működtetik a vendéglátóhelyet.

A kormánypárti képviselő megjegyezte: a Kun-Mediátor-ügy kirobbanásakor, amikor kiderült, hogy a betétesek vélhetően nem kapják vissza pénzüket, nem a cég székhelye előtt gyűltek össze a felháborodott emberek, hanem az említett vendéglátóhely előtt.

A Fidesz ezek után azt szeretné tudni a DK-s Vadai Ágnestől, tartja-e még a korábban baráti kapcsolatát Szeivolt Istvánnal, beszéltek-e egymással a Kun-Mediátor-ügy kirobbanása után, és ha igen, mit hallott Szeivolttól – fogalmazott Balla György.

Szerinte egészen biztos, hogy az eltűnt pénz nincs Karcagon, így „az a kérdés, hol van ez a pénz”. A képviselő Vadai Ágnestől ez alapján azt is kérdezte: sejti-e, hogy „az őt támogató emberek tudnak-e arról, hová tűnt a betétesek pénze”.

Karcag kis város, a Kun-Mediátor Kft. szökésben lévő ügyvezetőjét mindenki ismerte. Sok a károsult nyugdíjas, családos ember, de azt senki nem tudja biztosan, kiktől érkezhettek a „nagy pénzek”, ami miatt akár húszmilliárd forint is lehet az eltűnt összeg. – Olvassa el a Magyar Nemzet cikkét!

Az Épkar Zrt. vezetője cáfol

Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében határozottan visszautasította, hogy a társaságnak köze lenne a Kun-Mediátor Kft., illetve Dobrai Sándorné sikkasztási ügyéhez.

 

Az Épkar Zrt. és a Kun-Mediátor Kft. között 2005 óta semmilyen üzleti kapcsolat nincs – szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve: „minden olyan esetben, amely ennek ellentétes látszatát kelti, jogi útra kívánunk lépni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.