Bemutatták az új szegedi mobil gátat

Korszerű technológiai megoldás, néhány óra alatt felépíthető mobil gát védi ezentúl Szeged belvárosát az árvíztől – közölte Botka László MSZP-s polgármester kedden a helyszínen.

MNO
2015. 04. 21. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mobil gát próbaszerelése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta, hogy ezt a megoldást Magyarországon csupán néhány helyen, pár száz méteres hosszon alkalmazták, de a technológia Európában több helyen is jól vizsgázott.

A szegedi belvárosi árvízvédelmi rendszer 2,21 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló rekonstrukciója során 2,1 kilométeres gátszakaszt újítottak föl, és 1,5 kilométeren alakítottak ki mobil gátrendszert – ismertette a polgármester. Hozzátette: az árvízvédelmi beruházás 95 százaléka már elkészült, a munkálatokat május végére teljesen befejezik.

Botka László hangsúlyozta, hogy Szeged sorsa összekapcsolódott a Tiszáéval, és minden nemzedék az akkori műszaki, technikai tudás legjavával igyekezett szolgálni a város biztonságát. Az első téglapartfal a nagy árvíz után, Szeged újjáépítésével párhuzamosan készült el, a legutóbbi nagyobb fejlesztés pedig az 1970-es árvíz után valósult meg.

A politikus emlékeztetett arra: 2006-ban derült ki – amikor a Tisza minden korábbinál magasabb szinten, 1009 centiméteren tetőzött –, hogy a partfal már nem lesz képes ellenállni az egyre magasabb árvizeknek. A városfejlesztési program tartalmazza a Tisza-part rehabilitációját is, a beruházás a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban megvalósulhat, közölte a polgármester.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, az új árvízvédelmi rendszer 1130 centiméteres szintig nyújt védelmet. Előnye, hogy árvízmentes időszakban biztosítja a város és a folyópart kapcsolatát.

A mobil gát szerelését akkor kezdik majd el, ha a folyó vízállása eléri a 950 centiméteres szintet a rakpartlejáróknál. A próbaszerelés tapasztalatai alapján a rendszer nyolc-tíz óra alatt teljes magasságig kiépíthető – ismertette a szakember.

A szegedi belvárosi partfal rekonstrukciója során mintegy 2,1 kilométeres gátszakaszon az útszinthez képest 3-4 méteres mélységig szivárgásgátló résfal épült, a régi támfal előtt pedig új, vasbeton köpenyfalat emeltek. A mentett oldalon szivárgórendszert alakítottak ki, a járdaszintet pedig megemelték. A betonmellvédet részben visszabontották, és a megmaradó szerkezet tetejére kerülhet a mobil árvízvédelmi fal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.