Nem történt szegregáció a huszártelepi iskolában

A Kúria álláspontja szerint nem sérült a szabad iskolaválasztás elve Nyíregyházán.

TK
2015. 04. 22. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bírói indoklás szerint az ügyben nem volt megállapítható az egyenlő elbánás sérelme, az eljárást kezdeményező civil szervezet pedig sem a görög katolikus egyház által újranyitott egykori önkormányzati iskola oktatási színvonalát, sem a pedagógiai programját nem kifogásolta. Ugyanakkor a szülőknek módjuk nyílt arra, hogy más iskolába járassák gyereküket, mivel az önkormányzat bérlettámogatást adott a diákoknak, miután megszüntette az iskola buszjáratát.

A Kúria álláspontja szerint így nem sérült a szabad iskolaválasztás elve. A szülők annak tudatában íratták gyerekeiket az intézménybe, hogy ott vallási nevelés folyik, az egyháznak pedig deklarált célja volt a romapasztoráció, így logikus, hogy olyan térségben vette át az iskolaműködtetést, ahol jelentős arányban élnek romák.

Az ítélethirdetéskor elhangzott: az egyház vállalta, hogy minden iskoláskorú gyereket felvesznek az iskolába, a halmozottan hátrányos helyzetűeket sem utasítják el, a helyi roma önkormányzat pedig egyetértett az intézmény újraindításával.

A Nyíregyházi Törvényszék tavaly februárban minősítette jogellenesnek a cigány gyerekek elkülönítését a nyíregyházi huszártelepi általános iskolában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány által indított polgári peres eljárásban. A másodrendű alperes, az intézményt működtető Hajdúdorogi egyházmegye már akkor jelezte, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Az elsőfokú ítélet az egyházmegye által működtetett iskolát nem kötelezte ugyan bezárásra, de újabb elsős osztályok már nem indulhattak volna. A bíróság emellett kötelezte a Hajdúdorogi egyházmegyét és a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolát a jogsértés abbahagyására, valamint eltiltotta az ilyen és hasonló jogsértésektől.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozva a korábbi fenntartó, a nyíregyházi önkormányzat és a Sója Miklós iskolát jelenleg működtető egyházmegye között létrejött együttműködési megállapodás és támogatási szerződés érvénytelenségének megállapítása, valamint a roma gyerekek elkülönített módon történő oktatásának megszűnése érdekében indított pert.

Az alapítvány azért hívta perbe az önkormányzatot és a Hajdúdorogi egyházmegyét, mert álláspontja szerint az utóbbi a többségében romák által lakott Huszártelepen lévő iskolában szegregált oktatást folytat, akadályozza az ott élő emberek integrációját és a társadalomba beilleszkedését.

Tavaly novemberben a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítéletében is kimondta, hogy az iskola jogellenesen szegregál. A döntéssel az egyház és az önkormányzat nem értett egyet, ezért fordultak végül a Kúriához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.