Németh Zsolt tudja, kiket tiltottak ki az Egyesült Államokból

Nem ismeri mind a hat nevet, négy vagy öt személy kiléte jutott a tudomására.

MNO
2015. 04. 14. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külügyi bizottság fideszes elnöke az ATV-ben elmondta: a kormány lezártnak tekinti a kitiltási botrányt, ám továbbra is méltánytalannak tartja a döntést az Egyesült Államok részéről.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben konkrét vád merül fel a kitiltott személyekkel kapcsolatban, azt mindenképpen ki fogják vizsgálni – azonban egyelőre nem kapott olyan információt, ami alátámasztaná a korrupció gyanúját.

Hozzátette: nem ismeri mind a hat nevet, csupán négy vagy öt személy kiléte jutott a tudomására. Kiemelte, hogy akkor derülhet fény az összes névre, ha jobb kapcsolatot tudunk majd ápolni az Egyesült Államokkal. Véleménye szerint az új amerikai nagykövet megérkezésével elkezdődhet egy ilyen párbeszéd.

Az ügyben megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), és megkérdeztük, hogy Németh Zsolt megosztotta-e ismereteit a miniszterrel a kitiltási ügyről. Azt válaszolták: „Szijjártó Péter miniszter fenntartja azt, amit egy háttérbeszélgetésen a témával kapcsolatban elmondott.”

A külgazdasági és külügyminiszter egy márciusi sajtóbeszélgetésén arról beszélt, „fogalma sincs”, ki az a hat magyar állampolgár, akit korrupciós vádak miatt kitiltottak az Egyesült Államokból.

A KKM-nél azt javasolták, hogy további kérdéseinkkel Németh Zsoltot keressük. Az ügyben egyelőre nem sikerült elérni a politikus sajtósát.

Elsőként a Napi Gazdaság írt arról október 16-án, hogy több amerikai érdekeltségű intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon, erre válaszul pedig az amerikai fél arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba. André Goodfriend, az USA akkori magyarországi ügyvivője azt nyilatkozta a magyar köztévének, hogy egy számjegyű azon személyek száma, akiktől az Egyesült Államok megtagadja a beutazás lehetőségét, mondván, „korrupciós cselekményekben vettek részt”.

Vida Ildikó NAV-elnök november 5-én a Magyar Nemzetben beszélt először arról, hogy ő az egyik USA-ból kitiltott magyar állampolgár, majd rágalmazás miatt kevéssel később feljelentést is tett.

A részletekről ide kattintva olvashat bővebben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.