Döntés a kártérítésről

Tegnapig összesen tizenheten adtak be kérelmet a vörösiszap-katasztrófa károsultjai közül.

Velkei Tamás
2015. 05. 20. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint közölték, eddig hét személy esetében született kedvező döntés, a kormányhivatal a jogerős és végrehajtható határozatokat megküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) részére, a folyósítást ugyanis az NFM végzi. Arra a kérdésünkre ugyanakkor nem kaptunk választ, akadt-e olyan, akinek el kellett utasítani a kérelmét, illetve akit hiánypótlásra köteleztek.

Amint arról korábban beszámoltunk, februárban lépett életbe az a kormányrendelet, amely biztosítja, hogy az állam kezességet vállal a vörösiszap-katasztrófa során károsult magánszemélyek nem vagyoni kárának megtérüléséért. A kormány intézkedésére azért volt szükség, mert a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) felszámolás alá került, ám a céget beperlő magánszemélyek – miután pert nyertek a Mal ellen – a hitelezői sor végére kerültek. Kevés esély volt arra, hogy az érintettek jogerősen megítélt pénzükhöz hozzájussanak. Az állam segítségnyújtására az a magánszemély volt jogosult, aki nem vagyoni kárának megtérítése iránt pert indított, vagy a felszámolási eljárásban erre vonatkozóan igényt érvényesített 2014. december 31-ig a Mal ellen.

A vörösiszap-katasztrófa miatt a polgári perek mellett a Veszprémi Törvényszéken büntetőeljárás is indult, ebben még nem született bírói döntés. 2010. október 4-én minden idők legsúlyosabb honi ipari katasztrófája következett be, amikor a Mal ajkai gyárában átszakadt a X. vörösiszap-kazetta fala. A kiömlő lúgos zagy több települést elöntött, tíz ember életét kioltotta, és százakat sebesített meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.