Orbán nem akar köztársasági elnök lenni

A miniszterelnök szerint nála méltóbb embernek kell megtestesítenie az ország egységét.

2015. 05. 26. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő elmondta: amint a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház jelenlegi fejlesztése befejeződik, újabb beruházás kezdődik, amelynek a költségeiről hamarosan egyeztetnek a város vezetőivel.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a korábban a kormány támogatásával visszavásárolt börgöndi repteret sport- és üzleti célú repülőtérré alakítják.

Orbán Viktor közölte, hogy a város jelenleg üresen álló ingatlanjainak valamelyikében modern középiskolai oktatási központot valósítanak meg, ahol az oktatási funkciók mellett a művészet és a sport is kiemelt szerepet kap majd.

A kormányfő az életminőség-javító fejlesztések közé sorolta a belváros és a Zichy-liget összekapcsolását is úgy, hogy a közúti forgalmat az érintett szakaszon a föld alá viszik. Az évek óta üresen álló Fekete Sas Szállóból hangversenyterem lesz, a tervezési költséget a kormány magára vállalta – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint Székesfehérváron gyakorlatilag teljes foglalkoztatás van, ezért ma már a megfelelő képzettségű munkaerő hiánya okozza a legnagyobb gondot a helyi gazdaságnak. Lakhatási lehetőségek híján nem érkezik megfelelő munkaerő a városba, ezért lakásépítési programot indítanak – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a velencei-tavi turizmus fejlesztésének kialakításába bevonják a várost.

A miniszterelnök a jövőben felépítendő multifunkciós rendezvénycsarnokról elmondta: a helyszínt a város már kiválasztotta, most pedig megállapodtak abban, hogy a tervezési költségeket a kormány állja.

Kérdésre válaszolva közölte: a csarnok bekerülési költségeit majd a jóváhagyott tervek után lehet megmondani, a tervezésre azonban 500 millió forintot biztosít a kormány.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a 2013-as kihelyezett kormányülésen megítélt támogatásokból végrehajtott fejlesztések nagyrészt megvalósultak. A székesfehérvári fűtőerőmű visszavásárlása megtörtént, erre az állam 2,55 milliárd forintot adott. A Nemzeti Emlékhely újjáépítésének előkészítése, a Sóstói Stadion építése a Sóstó rehabilitációjával együtt elkezdődött, a geoinformatikai főiskolai kart megmentették, a várost elkerülő út építése 14,5 milliárd forintból jelenleg is zajlik. A maroshegyi közösségi terek kialakítása is ígéret volt, az előkészítése annak is megkezdődött, miközben a megyei kórház új tömbjének 8,3 milliárd forintos fejlesztés elkészült – mondta.

Cser-Palkovics András (Fidesz) kiemelte: a város hosszú történelme során soha annyi segítséget nem kapott az államtól, mint Orbán Viktor kormányától az elmúlt években. Hozzátette: a fejlesztési pénzek mellett a kormány adósságkonszolidációja 18 milliárd forintos támogatásként jelentkezik, hiszen a városnak nélküle évente több milliárd forintot kellene a bankoknak fizetnie.

A kormányfő kérdésre válaszolva közölte, a Modern városok program forrásai két helyről származnak: egyrészt magyar költségvetési forrásokból, amelyek a következő évek büdzséiben szerepelnek, másrészt a nagyvárosok fejlesztésére szánt uniós forrásokból.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: mintegy tíz évig tartó vita lesz a halálbüntetésé, de a menekültek ügyét hamar le kell zárni. „Ha most nem leszünk észnél, nem leszünk felelősségteljesek, akkor tíz év múlva nem fogunk ráismerni hazánkra” – fogalmazott, hozzátéve: a menekültügy lényege, hogy ha egyszer hibáznak, többé nem javíthatják ki. Hangsúlyozta: „nekünk, magyaroknak kell meghozni a döntést, mert nem Brüsszelben fog megváltozni az élet a menekültektől, hanem itt, Magyarországon”.

Orbán Viktor szerint semmi alapja nincs annak a sajtóhírnek, hogy 2017-ben köztársasági elnök lesz, miközben Lázár János váltja a miniszterelnöki székben. Úgy fogalmazott, hogy „a köztársasági elnöki munkára az ország engem nem tudna használni, nálam méltóbb embernek kell megtestesítenie az ország egységét”.

Jelezte, hogy a Fidesz következő kongresszusán pártelnököt is választ két évre, akinek a 2018-as választásra fel kell készítenie a pártot, és – mint mondta – szívesen vállalja ezt a feladatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.