Változó adózás: több pénz marad a családoknál

A személyi jövedelemadó kulcsának 16-ról 15 százalékra csökkentése 110-120 milliárd forintot hagy a családoknál – hangsúlyozta Orbán Gábor.

2015. 05. 30. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adó- és pénzügyekért felelős államtitkár expozéjában felidézte, hogy az Országgyűlés tavalyi döntésével már kiterjesztette a kétgyermekes családok adókedvezményét, ez az intézkedés 2016-tól lesz hatályos. Az érvényesíthető kedvezmény négy év alatt, 2019-re a duplájára, 10 ezer forintról 20 ezer forintra nő gyermekenként – mutatott rá.

Kifejtette: a most javasolt és a már elfogadott intézkedések eredményeként a két átlagkeresővel rendelkező, gyermektelen családok jövőre havi 4700 forinttal, vagyis évente 56 ezer forinttal vihetnek haza többet, míg a két gyermeket nevelő, minimálbérből élő családok havi 7100, évi 85 ezer forinttal. A két gyermeket nevelő, de átlagkeresetű családok jövedelme pedig havonta több mint 9 ezer forinttal emelkedhet.

Jelentős koncepcionális módosításra a társasági adózás területén nem kerül sor – közölte. Rögzítette: a törvényjavaslat ugyanakkor több kedvező rendelkezés bevezetéséről gondoskodik. Már a 2015-ös adóévben is lehet alkalmazni a növekedési adóhitelre vonatkozó kedvezményt, amelynek lényege, hogy bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozások elhalaszthatják az adó megfizetését és azt két év alatt nyolc részletben teljesíthetik – jelezte Orbán Gábor.

A kedvezménnyel a dinamikus, feltörekvő, legálisan működő vállalkozásoknál több forrás marad a tevékenységek bővítésére és további növekedésre, hiszen az a társasági adó, amelyet már a növekedés évében be kellene fizetniük a költségvetésnek, ott marad náluk és csak később, több kisebb részletben kell megfizetniük – fűzte hozzá.

Orbán Gábor a változtatásokat ismertetve elmondta azt is: 2016. január 1-jétől az 5 százalékos áfakulcsot kiterjesztik a sertéstőkehúsok értékesítésére. Megjegyezte: mivel jellemző, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok a sertéshús fogyasztását részesítik előnyben, a sertéstőkehúsok áfájának csökkentése egyúttal a rászorulókat is segíteni fogja, a jelentős adómérséklés ugyanis megjelenik a fogyasztói árakban.

A bankadót érintően a törvényjavaslat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a magyar kormány között kötött egyetértési megállapodás alapján gondoskodik a hitelintézetekre vonatkozóan a bankadó felső kulcsának csökkentéséről.

Az államtitkár expozéjában kitért arra: az adócsökkentés a közművezetékek adójában is érvényre jut. A javaslat értelmében az új nyomvonalon lefektetett közművezetékek után öt éven át nem kell közműadót fizetni. Közlése szerint javaslatot tesznek arra, hogy a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása folyamatosan fizetendő közteherré alakuljon át.

Az előterjesztés alapján 2016. január 1-jétől a játékkaszinók játékadójának 3 százaléka játékosvédelmi és karitatív célra lenne fordítható – mondta Orbán Gábor.

Közölte: mivel a 2016-os tárgyévre a koncessziós díj levonását követően 6,2 milliárd forint összegű játékadó-bevétellel számolnak a játékkaszinó-szektorból, e rendelkezés alapján 2016-ban legalább 186 millió forint közvetlenül felhasználható lesz a szerencsejátékkal kapcsolatos esetleges káros mentális, pszichikai vagy szociális határok megelőzésére, kezelésére.

A háziorvosok jövedelmének növekedéséhez járulhat hozzá a javaslat a helyi adókról szóló törvény módosításával. 2016-tól ugyanis lehetővé válik az önkormányzatok számára, hogy rendeletükben iparűzésiadó-előnyt – adómentességet vagy adókedvezményt – fogalmazzanak meg a háziorvosok számára, ha a háziorvos iparűzésiadó-alapja legfeljebb 10 millió forint és bevételének 80 százaléka háziorvosi tevékenységből származik.

Az államtitkár összegzése szerint az Országgyűlés előtt fekvő javaslat elsősorban a 2016. évi költségvetés bevételi oldalának megalapozását és egyben a kormányzati prioritások megvalósítását, az adócsökkentést és a családok támogatását szolgálja.

Társadalmilag igazságos és a gazdasági növekedést is ösztönző adótörvény-módosításra tesz javaslatot az MSZP – hangsúlyozta az ellenzéki párt vezérszónoka a jövő évi adóváltozásokról szóló előterjesztés országgyűlési általános vitájában, szombaton.

Burány Sándor három lényeges pillért emelt ki a szocialisták által kezdeményezett változások közül: elsőként a háromkulcsos személyi jövedelemadózást, amely szerinte nemcsak társadalmi szempontból igazságos, de a gazdaság élénkülését is jobban elősegíti, mint a kormány adórendszere.

Az MSZP negatív adót javasol azok esetében, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudják a gyermekek után járó adókedvezményt maradéktalanul igénybe venni, számukra a különbözetet az adóhivatal fizetné ki. Emellett öt százalékra mérsékelnék az alapvető élelmiszerek áfáját.

A családi adórendszert, valamint a kis- és közepes vállalatok versenyképes adókörnyezetének kialakítását nevezte az adótörvények legfontosabb pillérének a Fidesz vezérszónoka a jövő évi adóváltozásokról szóló előterjesztés országgyűlési általános vitájában szombaton.

László Tamás szerint 2016 az adócsökkentés és a teljes foglalkoztatás irányába megtett lépések éve lesz. Célnak nevezte, hogy a megkeresett jövedelem minél nagyobb része maradjon a családoknál, így hangsúlyosan szólt arról, hogy 2016-tól négy év alatt fokozatosan megduplázódik a kétgyermekesek adókedvezménye.

Kiemelte azt is: az adóváltozások egy átlagkeresetű, kétgyermekes család számára éves szinten mintegy 115 ezer forintnyi többletet jelentenek.

Az adótörvények módosítása összhangban van a KDNP politikájával – jelentette ki a kisebbik kormánypárt vezérszónoka szombaton a parlamentben az adózással összefüggő egyes törvények módosításának általános vitájában.

Aradszki András közölte, a KDNP számára elsődleges a magyar családok védelme, életkörülményeik javítása. Az adórendszeren keresztül támogatni kell minden olyan megoldást, amely segít megállítani a demográfiai helyzet rosszabbodását, ez ugyanis az ország legnagyobb problémája – tette hozzá. A kereszténydemokrata politikus a bankadó kapcsán azt kérte a kormánytól, jó lenne egy olyan mechanizmust kitalálni, amely az alacsonyabb adó alkalmazását összekapcsolja a hitelkihelyezések növelésével.

A Jobbik szerint a kormány által ígért adócsökkentés nem tükröződik a jövő évi költségvetés számaiban. Az adózással összefüggő egyes törvények módosításának szombati általános vitájában Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt vezérszónoka kiemelte, hogy miközben a kormány csökkenti a személyi jövedelemadót, több bevételt vár abból. De több bevételt vár a kormány az általános forgalmi adóból és egyéb forgalmi típusú adókból is – jelezte.

A jobbikos képviselő szerint a kormány nem változtat azon a helyzeten, hogy a magyar gazdaság Európában az egyik legadóztatottabb. A népességfogyást megállító adórendszerre lenne szükség, mert ma a gyermekvállalás luxus – jelentette ki Z. Kárpát Dániel.

Az LMP vezérszónoka a többkulcsos személyi jövedelemadó visszaállítását sürgette a 2016-os adótörvények vitájában szombaton az Országgyűlésben.

Schmuck Erzsébet ismertette, hogy az erre vonatkozó módosító javaslatuk minimálbérig nulla, átlagbérig 12, a fölött pedig 24 százalékos szja-t tartalmaz. Az ellenzéki politikus jelezte azt is, hogy károsnak tartják az alapvető élelmiszerek magas áfáját, ezért egyes termékek esetén 5 százalékos kulcsot indítványoznak. Ugyanezt a mértéket javasolják a közösségi közlekedés esetében is, ami Schmuck Erzsébet értékelése szerint a munkába járóknak segítene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.