A menedékjog szűkítéséről kezd tárgyalni a parlament

Emellett szó lesz a 3-as metró rekonstrukciójának felgyorsításáról és a DK támogatásának felfüggesztéséről.

MTI
2015. 06. 17. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése reggel 8 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a menedékjogról szóló törvénymódosítás általános vitája következhet, amelyet három fideszes képviselő, Rogán Antal, Kósa Lajos és Németh Szilárd jegyez. A kormánypárti politikusok előterjesztésükkel felhatalmazást adnának a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg az úgynevezett biztonságos harmadik országok listáját. Indoklásuk szerint ennek célja, hogy akik ilyen, biztonságos tranzitországból érkeznek Magyarországra, azok ne igényelhessenek politikai menedékjogot.

Szintén fideszes képviselők kezdeményezésére tárgyalhatják azt a javaslatot, amely felgyorsítaná a 3-as metró rekonstrukciójával és a csillaghegyi öblözet árvízvédelmével összefüggő fővárosi feladatokat. Az indítvány a vasúthatósági engedélyezési eljárások kivételével az általánoshoz képest rövidebb ügyintézési és szakhatósági eljárási határidőt állapítanának meg, és rövidülne a tervezés jóváhagyása során a közmű- és energiaszolgáltató szervek nyilatkozattételi ideje is.

Általános vitát tarthatnak a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló fideszes előterjesztésről is, amely az Országgyűlés nevében a kormánnyal vizsgáltatná meg, hogy felfüggeszthető-e a DK állami támogatása.

Az ülésnap további részében az önkormányzati, a közfoglalkoztatási és a sporttörvény módosítása is terítékre kerül.

A kabinet várhatóan több rendkívüli ülést is kezdeményez a következő hetekben, hiszen korábban nyárra ígérte a jövő évi büdzsé elfogadását.

A nyugat-európaiakhoz hasonló lépések megtételére kérte a kormányt a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja annak érdekében, hogy ne rekedjen Magyarországon az idén akár százezres „bevándorlóáradat” – mondta az M1 szerda reggeli műsorában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

 

„Ha a nyugatiak lezárják a határaikat, akkor nekünk is le kell zárni a déli határt, mert ha ez nem következik be, akkor, ha Ausztria felé nem tudnak továbbmenni, más irányba nem tudnak továbbmenni, az fog történni, hogy ez az idei évben már százezres nagyságrendű bevándorlóáradat Magyarországon fog rekedni” – fogalmazott.

 

A végső esetre szóló lépésnek nevezte egy határzár kiépítését, mondván, indokoltabb volna, hogy Törökország bulgáriai határszakasza után görögországi határán is kiépüljön a bevándorlók feltartóztatására hivatott kerítés, de „ha ez nem történik meg, akkor ezt nekünk kell megcsinálni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.