BM: Egy rendőr sem figyel operatívan plakátokat

A rongálásnak semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz – írta közleményében a Belügyminisztérium.

MNO
2015. 06. 09. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A magyar rendőrség az alaptörvényben meghatározott feladatainak ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el, politikai célokra nem használják. Egyetlen rendőr nem figyelt és nem figyel operatívan egyetlen plakátot sem, ugyanakkor a rendőrség minden tudomására jutott jogsértés esetén megindítja az eljárást” – írta keddi közleményében a Belügyminisztérium, melyben az utóbbi napok történéseire reagált.

Emlékezetes: az Együtt bejelentette, hogy mozgalmat szervez a nemzeti konzultációval kapcsolatos plakátok leszaggatására, és a párt aktivistáit elő is állították plakátrongálás miatt. Mint írtuk, Szigetvári Viktor kiállt az aktivisták mellett, a Fidesz viszont elutasította a rongálást. Az Együtt elmondása szerint közérdekűadat-igénylést is adott be az óriásplakátok rendőrségi őrzésére vonatkozóan. Beszámoltunk róla, az ellenzéki pártok kifogásolták, hogy a rendőrség miért őrzi a plakátokat, Harangozó Tamás MSZP-s képviselő pedig az Országgyűlésben is felvetette a kérdést. Válaszában Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter cáfolta, hogy operatív megfigyelést rendeltek volna el. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közben honlapján adott tanácsokat, miként kell úgy plakátokat rongálni, hogy az ne minősüljön bűncselekménynek.

Ismert, hogy a kormány a bevándorlással kapcsolatban indított nemzeti konzultációt, melyet megerősített egy plakátkampánnyal, egyebek közt olyan feliratokkal, hogy „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”.

A Belügyminisztérium közleménye szerint „a rongálásnak semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz”. A BM felidézte továbbá: „a 2015. június 7-én plakátrongálás miatt előállított aktivisták – egy személy kivételével – meghallgatásuk alkalmával a szabálysértés elkövetését elismerték”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.