Budapesten döntött a migrációról három miniszter

A szerb, az osztrák és a magyar belügyminiszter a migrációs nyomás miatt döntött az együttműködés mellett.

MTI
2015. 06. 30. 19:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter ismertette: az együttműködés legfontosabb elemei a közös határellenőrzésre, az embercsempészettel szembeni közös nyomozócsoportok erősítésére terjednek ki, valamint törekednek az Európai Unió illetékes ügynökségeinek lehető legnagyobb mértékű bevonására.

Az osztrák miniszter azt mondta, bevált az osztrák–magyar együttműködés, és külön megemlítette a koszovói migránsok helyzetét, akiknek jelentősen csökkent a számuk. Példaként említette, hogy míg tavaly Ausztriában naponta 500 menekültügyi kérelmet nyújtottak be koszovóiak, addig ma 10-20 érkezik. Úgy fogalmazott: sikerült ezt a kivándorlási hullámot megállítani, és megköszönte magyar és szerb kollégája segítségét. Kiemelte: vállvetve kell együttműködni, szükséges a magyar–osztrák tengely megerősítése Szerbiával mint jövőbeni uniós tagállammal.

A közös járőrszolgálatot mind a szerb–magyar, mind pedig a szerb–macedón határon erősítik – mondta. Hozzátette: Ausztria felajánlotta, hogy a korábbi 40 helyett 80 rendőrt küld a szerb–magyar határszakaszra, emellett hőkamerákkal és buszokkal is segíti a határellenőrzést.

Bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottságtól is segítséget kérnek, elsősorban anyagi támogatást remélnek. Azt is kérik, hogy a bizottság ne csak a földközi-tengeri útvonalra fókuszáljon, mivel a balkáni menekültáradat ma már nagyobb, mint a tengeri útvonalon érkező.

Az ausztriai helyzetről szólva azt mondta: országa elérte a terhelhetőség határát, több mint 40 ezer embert kell naponta ellátniuk, naponta 250-300 újabb menekültügyi kérelem érkezik, és az előrejelzések szerint ez a szám összesen 70 ezerre fog nőni az év végére. Úgy fogalmazott: Ausztria első számú célországgá vált. A háborús menekülteket támogatni kell, de fontos és szükségszerű, hogy ezt a migrációs áramlatot csillapítsák – emelte ki.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter azt hangsúlyozta: országa szeretne az Európai Unió tagja lenni, és mindent meg is tesz azért, hogy ebben előrébb léphessen. Szerbia is részt vállal a migrációs teherből, a szerb–macedón határon közös járőrözésbe fogtak a magyarokkal. A határszakaszra – amelyen a legnagyobb számban érkeznek a migránsok – Németországtól is segítséget kapnak, továbbá a bolgárokkal is együtt dolgoznak – közölte.

Úgy fogalmazott: tisztában van azzal, hogy a bevándorlók többsége konfliktusgócokból érkezik, de Szerbiának az a feladata, hogy védje saját és a schengeni térség külső határait. Ismertette: mintegy három-négyszeresére nőtt a múlt évhez képest a Szerbián áthaladó migránsok száma, amely az ország gazdaságára nagy nyomást jelent. Hozzátette: jelenleg is 220 ezernél többen tartózkodnak az országban.

Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette: újkori népvándorlás zajlik, hétfő éjfélig 67 ezren kértek menedékjogi státuszt. Hozzátette: Magyarország szociális ellátórendszere telítődött, sok bevándorlót csak sátorban, konténerben tudnak elhelyezni, sőt sokszor csak a szabad ég alatt. Hozzátette: egyre békétlenebbek a táborokban élők, és utalt a hétfőn a debreceni befogadóállomáson kialakult konfliktusra, amelyben garázdaság miatt többeket előállítottak.

A belügyminiszter megköszönte szerb és osztrák kollégájának az együttműködést, egyúttal jelezte, hogy már vasárnap – személyzettel együtt – négy, hőkamerával ellátott gépjárművet irányított a magyar rendőrség a szerb–macedón határra.

Hangsúlyozta azonban, hogy további lépésekre van szükség, egyebek mellett tájékoztatni kell az Európai Unió belügyi biztosát, valamint meg kell erősíteni az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex költségvetését. Szükségesnek nevezte azt is, hogy a helyzetet a macedón belügyminiszterrel is tekintsék át.

Kérdésre válaszolva – mi történne, ha Magyarország biztonságos harmadik országnak nyilvánítaná Szerbiát – Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter azt mondta: Szerbia minden szempontból biztonságos ország. Hozzátette: a migránsok különbözőek, vannak, akik szabályosan, határátkelőkön érkeznek és vannak, akik a zöldhatáron; vannak gazdasági bevándorlók és vannak háborús övezetből érkezők. „Nem engedhetjük meg, hogy a gazdasági bevándorlók visszaéljenek a szabad közlekedés jogával. Nemcsak Magyarország akarja visszaküldeni Szerbiába, hanem mi is szeretnénk Macedóniába, illetve Görögországba visszaküldeni azokat az embereket, akik illegálisan próbálnak bejutni országunk területére” – fogalmazott. Előrevetítette: a szerb és a magyar kormány szerdai együttes ülésén szó lesz a szabályos migráció kérdéséről is.

Szintén kérdésre válaszolva Pintér Sándor a menekültek közfoglalkoztatási lehetőségéről azt mondta: senki nem fogja a magyarok elől elvenni a közfoglalkoztatást. Hozzátette, az Európai Unióban nem Magyarország az egyetlen, ahol felmerült, hogy ha hosszabb távon valaki ilyen jellegű menekülttáborban van, akkor a saját ellátására kétkezi munkát végezzen. A hasznos, értékteremtő munka az integrációt is elősegíti – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.