Már kérhető a családi otthonteremtési kedvezmény

Július 1-jétől gyermektelen párok is igényelhetik már az összeget.

MTI
2015. 06. 22. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány úgy látja, hogy a lakáshelyzet komoly akadálya lehet a gyermekvállalásnak, ezért döntött úgy, hogy kibővíti a korábbi „szocpol” rendszert – hangsúlyozta Novák Katalin.

Korábban csak kettő vagy annál több gyereket nevelő családok vehették igénybe a támogatást kizárólag új ingatlan vásárlására, július 1-jétől azonban már használt ingatlan vásárlására is felhasználható az összeg, amelyet gyermektelen párok is kérhetnek, amennyiben négy éven belül egy vagy nyolc éven belül két gyermeket vállalnak – emelte ki a változások közül az államtitkár.

Hozzátette: az igénybe vehető összeg 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjed. Ez vissza nem térítendő támogatás, de vannak határok, hiszen nem luxuslakások vásárlására adják ezt az összeget – mondta. Májusban írtuk meg, hogy Novák a családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán azt is elmondta: bizonyos feltételek mellett már a július 1-je előtt megkötött szerződések alapján is igényelhető az új vissza nem térítendő állami támogatás.

Az államtitkár beszélt az Erzsébet-táborokról is, amelyeknek vasárnap volt a megnyitója. Kiemelte: eddig csaknem 500 ezer gyerek nyaralhatott az Erzsébet-programnak köszönhetően a Balatonnál, idén 35 ezer fiatalnak adatik meg ez a lehetőség.

Novák Katalin kijelentette: nagyon fontos, hogy az Erzsébet-tábor Kárpát-medencei program, amelyben anyaországi és határon túli gyermekek nyaralhatnak együtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.