Máshogyan járnak a buszok a Nyugati lezárása miatt

A lezárás ideje alatt a BKK egyes járatain elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.

MTI
2015. 06. 15. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közös közlemény szerint a Nyugati pályaudvar június 22. és július 5. közötti lezárása miatt várhatóan nő az utasforgalom Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló és Kőbánya-Kispest vasútállomáson. Ehhez igazodva változik a BKK érintett járatainak közlekedése.

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz sűrűbben, a tanítási időszakban érvényes követési idővel, mindkét irányban módosított útvonalon jár majd. A Keleti pályaudvar felé a Szegedi úttól a Dévényi utca–Vágány utca útvonalon közlekedik, megálló nem marad ki. Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, a megyeri Szondi utca, illetve Káposztásmegyer, Aquaworld felé a Szent László útig szintén a menetrend szerinti, onnan a Dévényi utca, a Szegedi út és a Reitter Ferenc utca érintésével halad. A buszok mindkét irányban megállnak a Rákosrendező vasútállomás ideiglenes megállóhelyen.

A 32-es autóbusz az Örs vezér tere felé a Horvát Boldizsár utcától a Mexikói út–Szőnyi út–Ógyalla köz–felüljáró–Nagy Lajos király útja útvonalon jár. Az Amerikai út (Mexikói út) megálló kimarad. A járatok az Árpád híd felé az Ógyalla köz–Szőnyi út–Kacsóh Pongrác út érintésével haladnak.

A 225-ös autóbusz a Mexikói út felé a 25-ös autóbusz, valamint a 74-es és a 74A trolibusz Teleki Blanka utca megállójában is megáll, a rákospalotai Székely Elek utca irányában pedig a menetrend szerinti útvonalon közlekedik.

A 14A pótlóbusz június 22-étől június 26-áig, valamint június 29-étől július 5-éig Újpest-Központ metróállomás és Rákospalota-Újpest vasútállomás között viszi az utasokat. A június 27–28-ai hétvégén a járat nem közlekedik, a 3-as metró pótlása miatt akkor a 14E járat közlekedik sűrűbben az Árpád hídig.

A lezárás ideje alatt a BKK egyes járatain elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket, de csak azokat, amelyeket a Nyugati pályaudvarra mint kiindulási vagy célállomásra állítottak ki. Ezek a Rákospalota-Újpest, valamint a Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között közlekedő BKK-járatokra érvényesek.

Részletes információk a www.bkkinfo.hu és a www.mavcsoport.hu oldalon találhatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.