Meghazudtolja a kormányt Gömöri

Ha valós Gömöri Zsolt kijelentése, azzal gyakorlatilag meghazudtolja a kormányt.

Horváth Csaba László
2015. 06. 30. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különös helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz Gömöri Zsolt, miután beszámoltunk arról, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) volt elnöke kiváltságos helyzetet élvezett, mivel vele ellentétben egyetlen minisztériumi köztisztviselő sem kapott támogatást devizahitele végtörlesztéséhez. Pedig mindez abból a kormányzati válaszból derült ki, amely lapunknak így összesítette a minisztériumoktól kikért adatokat.

Gömöri szerint valótlanság, ami a kormány válaszában szerepelt. Ahogy fogalmazott, nem igaz, hogy „Gömöri Zsolttal, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével ellentétben egyetlen minisztériumi képviselő sem kapott támogatást devizahitele törlesztéséhez”. Az sem igaz, hogy „egyetlen minisztériumi köztisztviselő sem élt ezzel a lehetőséggel”. Szerinte azt is „valótlanul híreszteltük, hogy a kormány a tárcák válaszainak összesítése után azt közölte, hogy a támogatások ügyében a minisztériumok munkatársai nem érintettek\".

Mint ahogyan azt is, hogy „a minisztériumok munkatársainak egyike sem élt a Gömöri Zsolt által hangoztatott lehetőséggel”. Az immáron gyanúsítottként is kihallgatott volt sportvezető egyetlen állításához sem csatolt bizonyítékokat. Ahogy az sem derült ki, hogy Gömöri honnan veszi, hogy minisztériumi dolgozók is kaptak támogatást.

Ismeretes, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnökének botránya májusban robbant ki, amikor kiderült, hogy 2012-ben Deutsch Tamás alelnök, a Fidesz európai parlamenti képviselője javaslatára hárommillió forintos támogatást kapott arra, hogy végtörlesztéssel kifizesse devizahitelét. Ezután nemcsak a végtörlesztésről, hanem például az autóbérlésről, a jutalmakról, a jutalékokról vagy épp az üzemanyagköltségek térítéséről is jelentek meg cikkek, amelyeket Gömöri sajtótájékoztatóján próbált cáfolni, majd lemondott elnöki posztjáról. Az ügyben többen tettek feljelentést, s a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Gömörit a múlt héten gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.