Mégsem akarnak olimpiát a szocialisták

Az MSZP-frakció hétfői ülésén tárgyalta a 2024-es budapesti olimpia megrendezésének kérdését.

MTI
2015. 06. 30. 18:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban a budapesti MSZP-sek mellett Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP választmányi elnöke is kiállt az olimpia rendezése mellett, a Fővárosi Közgyűlés szocialista szavazatokkal döntött a budapesti olimpiarendezés támogatásáról, a kedden megkezdődött parlamenti vitában azonban a szocialista felszólaló fenntartásait hangoztatta.

A párt képviselőinek eltérő megnyilvánulásait firtató kérdésre Gőgös Zoltán azt mondta, a Fővárosi Közgyűlésben ülő két szocialista képviselőnek önálló döntési joga van, a parlamentben azonban a frakciónak kell határoznia.

Közölte, a hétfői frakcióülésen az a többségi álláspont alakult ki, hogy nem támogatják a 2024-es olimpia budapesti megrendezését, mert ennél számos fontosabb dolog van. Nem lehet olimpia rendezéséről álmodozni még tíz év távlatában sem ott, ahol 4,2 millió szegény ember él – mondta.

Hozzátette, ettől eltérő álláspontok is lehetnek a pártban, emiatt nem zárnak ki senkit. Gőgös Zoltán kitért arra, hogy a frakció döntése alól lehet felmentést kérni a parlamenti szavazásra, tudomása szerint ezt Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke meg is tette, és felmentést kapott.

Az országos elnökség még nem foglalkozott a kérdéssel, mert nem volt a parlament előtt a javaslat, a most szerdai ülésen azonban várhatóan szó lesz erről – jelezte Gőgös Zoltán.

Megjegyezte: lehet, hogy a közgyűlési képviselők is átgondolják álláspontjukat, látva a 2017-es vizes-vb megnövekedett költségeit, illetve hogy az is „egy Garancsi-biznisz”.

Korábban több vezető MSZP-s politikus az olimpiarendezés mellett érvelt. Botka László választmányi elnök, szegedi polgármester június 25-én a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat szegedi állomásán még úgy nyilatkozott, hogy nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért.

A városvezető akkor nem tudott személyesen jelen lenni, üzenetét viszont elküldte az eseményre, amiben úgy fogalmazott, hogy „hiszünk abban, hogy a nemes versengés nem pénz kérdése, és hogy az olimpia rendezése nem gazdag országok nagyvárosainak kiváltsága, hanem erőfeszítés, küzdelem”. Ezzel egyben utalt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberben elfogadott reformprogramjára, az Agenda 2020-ra, mely nagymértékben ésszerűsítette az olimpiarendezés feltételrendszerét.

Az olimpiával kapcsolatos indítványt a Fővárosi Közgyűlés június 23-án tartott ülésén támogatta az MSZP-frakció is. Horváth Csaba szocialista képviselő a sikeres pályázat garanciájaként kezdeményezte, hogy ellenzéki delegáltak is kerülhessenek az olimpiai bizottságba. „Álmodjunk közösen, ahogy eddig” – mondta, majd hozzátette, bízik a sikeres pályázatban.

Az indítványt az MSZP részéről megszavazta Horváth Csaba mellett Gajda Péter, Szabados Ákos, Szaniszló Sándor, Tóth József és Trippon Norbert is.

Június 3-án a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért miskolci szakmai konferenciáján Varga László szocialista országgyűlési képviselő is az együttműködés fontosságát emelte ki beszédében. Miskolcon konszenzus alakult ki a sportban, és „bízok abban, konszenzus fog kialakulni az olimpia megrendezésének ügyében is” – mondta.

Bár az olimpia megrendezésére városok pályázhatnak, és Magyarországon csak Budapest az a város, amely egy ilyen pályázatot benyújthat, de Magyarország sikere, hogy olimpiát rendezhessen, a vidéki városok bekapcsolása egy ilyen rendezvénybe ugyanakkor azt jelentené: még sikeresebb lenne egy esetleges magyarországi nyári olimpia – tette hozzá az MSZP-s politikus.

Május elején egy hasonló budapesti rendezvényen Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke arról beszélt, hogy az oktatás és a sport együtt olyan erőt adhat Magyarországnak, amely páratlan sikereket hozhat. Az olimpia nagyon erős katalizátor lehet „a gazdaságnak, a fejlesztésnek, a hitünknek” – tette hozzá.

Közvetlenül a MOB februári közgyűlése után, amelyen döntést hoztak arról, kezdeményezik Budapest és Magyarország közös gondolkodását a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megpályázásáról és megrendezéséről, az MSZP országos központja azt közölte az MTI-vel, hogy támogatják azt minden eszközükkel.

„Az olimpiai tervezés és a játékok megpályázása mindannyiunk számára fontos tanulási folyamattá válhat. Esélyt kínál, hogy új keretet szabjunk már megkezdett és még csak gondolatban létező fejlesztési terveinknek, és lehetőséget biztosít arra, hogy azonos alapokon nyugvó, tényalapú szegénységellenes, munkahelyteremtő, valamint tudásösztönző programot alkossunk” – írták akkor, hozzátéve, hogy olyan közös nemzeti és közép-európai minimum hozható létre, amely 2024 után is fenntarthatóan növekedő pályához segíti az országot és a térséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.