Orbánnak szóló leveleket vitt a Parlamenthez az Amnesty International

A magyar állampolgárok által írt levelek a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció ellen tiltakoznak.

MTI
2015. 06. 23. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberi jogi szervezet erről szóló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: olyan magyar állampolgárok Orbán Viktor miniszterelnöknek szóló leveleit nyújtotta át, akik nem akarnak válaszolni a nemzeti konzultáció „félrevezető, a terrorizmust a migrációval összemosó” kérdéseire.

Az Amnesty International szerint a nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról című kérdőívben megfogalmazott kérdések és állítások alkalmasak arra, hogy „a Magyarországon már amúgy is meglévő idegenellenes hangulatot” fokozzák.

Ezért arra kérik a miniszterelnököt, tegyen meg mindent azért, hogy Magyarország „figyelembe vegye a menekültek és migránsok emberi jogait”, hagyjon fel a menekültek és migránsok elleni „megbélyegző megszólalásokkal”, és a jövőben utasítsa vissza az ehhez hasonló retorikai fogásokat.

Hozzátették: kérik a kormányfőt, hogy mielőtt bármilyen intézkedést tervez a témában, konzultáljon érdemben a téma szakértőivel és a témában járatos civil szervezetekkel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.