Több száz város kap pénzt térfigyelő kamerákra

Több mint 400 önkormányzat kap támogatást térfigyelő kamerák telepítésére.

MTI
2015. 06. 10. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Belügyminisztérium (BM) 2014-ben meghirdetett pályázata nyomán 463 önkormányzat 3,6 milliárd forintot kap térfigyelő kamerák telepítésére – mondta Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára az M1 szerda reggeli műsorában. Az államtitkár elmondta: számos településen már régebben megkezdték a közterületi kamerák kihelyezését, de azok különböző műszaki színvonalúak voltak. A BM ezért úgy döntött, hogy támogatási rendszert dolgoz ki, meghatározta a kamerák műszaki feltételeit is.

Pogácsás Tibor arra is utalt, hogy vannak ellenérvek, de az emberek többsége igényli a térfigyelő kamerákat. A BM által meghirdetett pályázat pedig tovább ösztönözte az önkormányzatokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Az államtitkár elmondása szerint a kamerák telepítésének évében mintegy 30 százalékkal csökkentek a közterületi bűncselekmények. A megfelelő minőségű kamerák felvételei pedig nagyban segíthetik a rendőri nyomozásokat is. Pogácsás Tibor hozzátette: ha a BM költségvetésében lesz tartalék, feltehetően idén is írnak ki hasonló pályázatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.