A PM is támogatja a „rendszerbontó népszavazást”

A párt abban is bízik, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló kérdés „beéri” a másik négyet.

MTI
2015. 07. 22. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt társelnöke nagyon fontosnak nevezte, hogy legalább néhány kérdésben sikerült visszaszerezni az állampolgárok jogát ahhoz, hogy beleszóljanak a közélet fontos kérdéseibe.

A zuglói polgármester azt mondta, a négy kérdést fel lehet építeni egy „rendszerbontó népszavazássá”, főleg akkor, ha az ellenzéki szervezetek – pártok és civilek – nem riválisként tekintenek egymásra, hanem közösen küzdenek a népszavazás sikeréért.

A PM abban is bízik, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló kérdés „beéri” a másik négyet, és akkor a referendumon a választók öt témában nyilváníthatják ki akaratukat – közölte.

Az Új Magyar Köztársaság Egyesület szombaton indította el „rendszerbontó népszavazásának” aláírás-gyűjtési kampányát. Ennek során arról nyilatkozhatnak a polgárok, támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetését, a kötelező kamarai tagság eltörlését, valamint azt, hogy mandátumuk idejére ne kapjanak nyugdíjat az országgyűlési képviselők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.