Fejlesztésektől várnak több utast a 4-es metróra

Becsey Zsolt szerint a 160 ezres utasszám idén is tartható.

MTI
2015. 07. 30. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Becsey Zsolt emlékeztetett arra, hogy 2014 tavaszán körülbelül 100 ezres utasszámmal kezdett el működni a 4-es metró, amely év végére 160 ezerre nőtt. Hozzátette: ez az utasszám idén is tartható. Az államtitkár közölte, hogy az év végén lezárják az ideiglenes működést, megszülethet a metró végleges működési engedélye, ami több technikai pozitívummal jár majd. Erre példaként említette, hogy megszűnik a vezetői felügyelet a szerelvényeken. Kiemelte, tízperces menetidő-rövidülés valósult meg a 4-es metrónak köszönhetően, ez fontos európai uniós mutató is.

A 4-es metróhoz kapcsolódó fejlesztésekről közölte: a kelenföldi végállomást intermodális csomóponttá szeretnék fejleszteni, ennek keretében az M1-es és M7-es autópályánál új csomópontot építenek ki, így javul a kelenföldi állomásrendszer megközelíthetősége.

Becsey Zsolt szólt arról is, hogy elindult Kelenföldön az autóbusz-csomópont építése, amelyhez kapcsolódóan négy ütemben 1500 férőhelyre növelik a parkolókapacitást. A beruházás első felét augusztus végén adják át, a teljes beruházást pedig 2016 végéig – mondta. Becsey a 4-es metró két végállomására – Kelenföld és Keleti pályaudvar – vonatkozó további fejlesztésekkel kapcsolatban közölte, hogy az Európai Unió Integrált közlekedésfejlesztési operatív programjába (Ikop) befogadta a kormány a fővárosnak azokat az elképzeléseit, amelyek a két végállomást korszerű, az elővárosokba is kijutó villamosrendszerekkel kötik össze. Az egyik ilyen terv, hogy az 1-es villamost elviszik az Etele térig, másrészt a Keleti pályaudvartól Rákospalotáig szintén egy korszerű villamosvonalat szeretne a főváros megvalósítani, amit a kabinet ugyancsak támogat. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a 4-es metró további meghosszabbítása jelenleg gazdaságossági és költségszámítási okokból nincs napirenden, de a vonal kötött pályás rendszerekbe való bekapcsolása erősödni fog a beruházásoknak köszönhetően.

Az Ikop-projektek mellett a transzeurópai folyosóval kapcsolatos projektek is beruházásokat tesznek lehetővé, amelyekben szintén érintett lesz Kelenföld: a déli összekötő híd kapacitásbővítése ennek egyik kiemelkedő fejlesztése lesz.

Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár a Déli pályaudvar további sorsával kapcsolatban elmondta: megvizsgálják, hogy a dél-budai vasúti közlekedési rendszer hogyan alakul, vizsgálják a Déli és a Kelenföldi pályaudvar kihasználtságát is, de ez hosszabb folyamat lesz. Hozzátette: nincs olyan szakmai elképzelés, amely a Déli pályaudvar teljes megszüntetéséről szólna, de középtávon a fővárossal és a MÁV-val együtt átgondolják a kapacitásokat, jelenleg szakértői előkészítések folynak.

Becsey Zsolt egy másik kérdésre elmondta: a 4-es metróhoz kapcsolódó kifizetések nagy része megtörtént, a Közlekedési operatív program (Közop) zárása év végén esedékes, ekkor lehet majd pontosan látni a kifizetéseket, valamint hogy húzódnak-e majd át 2015 utánra. A zárás hosszú idő, a meglévő költségeket lényegileg nem érinti, hiszen a beruházás és a kivitelezések nagy része elkészült, bár vannak olyan beruházások, amelyeket csak a forgalomba helyezés után néhány évvel zárnak le pénzügyileg – mondta. A 452 milliárd nagy részét már kifizették, jelentős visszatartott összeg nincs – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.