Felvehető a metrókocsihitel

A kormány elfogadta a visszafizetés ütemét, és mára eldőlhet a vitatott tender ügye is.

2015. 07. 28. 4:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semmi akadálya nincs annak, hogy az eredetileg július elsejei határidővel tervezett kölcsönszerződést megkösse a főpolgármester a közbeszerzésen nyertes bankokkal – derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában közzétett kormányhatározatból.

A főváros hitelnyújtási felhívására több érdeklődő is volt, azonban végül egy, az OTP Bank vezette öttagú konzorcium nyújtott be ajánlatot. Ennek tagja még az Erste Bank, a K&H Bank, az MKB Bank és a Unicredit Bank. Ezek a kormányhatározat szerint 15 éves futamidővel folyósíthatják a szerelvényfelújításhoz a 60 milliárdos hitelt, amelyet kamatokkal, költségekkel együtt több mint 75 milliárd forint értékben kell visszafizetni.

A kabinet elfogadta az ügylet összes adatát, így a visszafizetés ütemét is. E szerint Budapestnek idén már 42,6 milliót törlesztenie kell, jövőre a részlet ennek tízszeresénél is többel nő, és 487 millió lesz a város terhe, míg 2017-ben ez az összeg meghaladja majd az 1,6 milliárd forintot. A fennmaradó 73,1 milliárdos tartozás visszafizetése pedig 2018 és 2030 között esedékes, amelynek ütemezését várhatóan a megkötendő kölcsönszerződésben tisztázzák a felek.

Addig viszont el kell dőlnie a 3-as metró 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényeinek korszerűsítésére és teljes felújítására kiírt és a BKV által lezárt közbeszerzési pályázat sorsának is. Értesülésünk szerint ma kiderülhet, hogy a fővárosi közlekedési társaságnak kell-e várnia még arra, hogy aláírhassa a forintban közel 69 milliárdos szerződést az orosz Metrovagonmassal.

– Amennyiben az érvénytelen pályázatot beadó észt illetőségű Skinest Rail befizeti a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az illetéket, elindulhat az eljárás, amelynek keretében a hatóság dönt, hogy megtiltja-e a szerződéskötést – mondta el lapunknak Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója.

A Skinest Rail először csak azt jelentette be, hogy panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, és csak ezt követően fellebbeztek itthon. Állításuk szerint az ő ajánlatuk kedvezőbb volt, és minden műszaki követelménynek megfelelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.