Menekültek ellen és mellett tüntettek a Keletinél

A pályaudvar előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tartotta rendezvényét, amelyen több százan vettek részt.

MTI
2015. 07. 10. 19:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pályaudvar előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tartotta rendezvényét, amelyen több százan vettek részt.

Az esemény meghívójában a Facebookon azt írták, minden olyan embert várnak a pályaudvarhoz, aki szerint Magyarországon nincs helye „tomboló migránsok hordáinak”.

A tüntetésen mások mellett felszólalt Zagyva György Gyula, a szervezet társelnöke, aki bejelentette, tüntetéssorozatot kezdenek a bevándorlás ellen, elmennek a határra, a befogadótáborok elé és azokba a budapesti „gócpontokba”, ahol sok migráns zsúfolódott össze.

A demonstráción árpádsávos és jobbikos zászlók tűntek fel, többen azt kiabálták: „Fehér Magyarország”.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetésére reagálva a közelben, a Baross téren demonstrációt tartott a Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás elnevezésű Facebook-csoport. A mintegy 50 résztvevő a Baross-szobor elől a pályaudvar felé vonult.

A csoport tagjai „Amíg gyűlölködsz, addig mi segítünk”, „Pénzért vett állampolgárság egyenlő bűncselekmény, bevándorlók nem egyenlő terroristák”, „A menekült is ember” feliratú táblákat tartottak a magasba.

A két tüntetés résztvevőit rendőrsorfal választotta el egymástól.

Azokat, akik a jelen helyzetben a Magyarországra érkező illegális bevándorlók befogadását és megsegítését sürgetik, nem az emberbaráti szeretet, hanem a politikai hatalom megszerzésének kényszere vezeti – jelentette ki Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke pénteken a harmadik Martosi Szabadegyetem egyik fórumán.

 

A felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényének keretében a Háború árnyékában címmel megtartott fórumnak – amelyen Németh Szilárd mellett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is részt vett – az illegális bevándorlás, valamint az ukrajnai válságnak a kárpátaljai magyarságra gyakorolt hatása voltak a fő témái.


A két résztvevő az Európai Unióba irányuló migrációs hullám kiváltó okait, az okozott problémákat, s a lehetséges válaszokat elemezve megállapította: a jelenség Európában Magyarországot veszélyezteti a legnagyobb mértékben, és ha a migránsok beáramlásának üteme változatlan marad, számuk az országban az év végéig meghaladhatja a 150 ezret.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.