Nyolclakásos miskolci épületet bontanak le

Négy lakás esetében jogi eszközöket kellett igénybe venni a kiürítéshez.

MTI
2015. 07. 22. 13:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soós Attila úgy fogalmazott, a Fidesz–KDNP miskolci nyomortelep-felszámolási programja nemcsak egy-egy városrészre vonatkozik – például a számozott utcák térségére –, hanem az egész város számára megoldandó feladat. Ezért fontos a már említett épület bontása, amely szintén „rossz hírű környék” – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy ezen az ingatlanban nyolc lakás volt, négy esetben kellett jogi eszközöket igénybe venni a lakások kiürítéséhez. Két esetben „a jogkövető magatartást tanúsító régi bérlőknek” cserelakást ajánlott fel a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. A fennmaradó két bérlőnek lejárt a határozott idejű bérleti szerződése, ők nem igényeltek újat.

A szerdai bontást követően a Békeszálló-telepen már csak egy hatlakásos lakott épület maradt. Az egyeztetések az utolsó szakaszban vannak, így várható, hogy ezt az ingatlant is hamarosan lebontják. Ezzel megkezdődhet a terület fejlesztése, a teljes rehabilitáció – jegyezte meg Soós Attila.

Július 19-én jelent meg riportunk a miskolci számozott telepek felszámolásáról. Megírtuk, az EBESZ-nél a településen tett látogatásuk után is is romakérdésnek állítják be az ügyet, jelentésüket ismertetve diszkriminációról beszélt a küldöttségük. A közbiztonságról és a kábítószerezésről nem ejtettek szót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.