A polgári kormány megbecsüli a dolgozókat

A Fidesz szerint jelenleg béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat, míg a szocialisták kormányzásuk alatt félmillió embert tettek munkanélkülivé, a fizetéseket túladóztatták, a sorozatos megszorításokkal és a családok eladósításával keservessé tették a megélhetést. A Fidesz szerint működnek a földpolitikai reformok, amit az is mutat, hogy a nagybirtokok aránya egyre csökken, miközben a kisbirtokoké emelkedik, mint ahogy a családi gazdaságok és a fiatal gazdák száma is.

MTI
2015. 08. 21. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta, a kabinet nem a dolgozó emberek érdekét szolgálja, ezért „jó értelemben vett bérharc” nélkül tovább nő a szegénység Magyarországon.

„A baloldal ma is előbb adna munkát és segélyeket a bevándorlóknak, mint a magyar embereknek” – fogalmaz a Fidesz, majd kiemelik, a polgári kormány megbecsüli a dolgozókat, a foglalkoztatáspolitikai reformoknak köszönhetően huszonhárom éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma.

A Fidesz célja, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, ezért jövőre tovább csökken az szja – fejtik ki, majd megjegyzik, a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a fizetések ma megőrzik értéküket, két és fél éve töretlen a reálbérek növekedése.

A kormánypárt emellett arra is kitér, hogy 2010 óta minden évben nő a minimálbér, és béremelési programot indítottak a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a pedagógusoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak.

A kormánypárt reagált továbbá Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő napközben tartott sajtótájékoztatójára, ahol az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy mielőbb hozza nyilvánosságra az állami termőföldek értékesítéséről szóló álláspontját, döntéseit.

A Fidesz szerint a korábbi 600 helyett már 7500 gazda kapott lehetőséget a földművelésre, a magyar termőföldet alkotmány védi, az új földtörvény pedig garantálja, hogy a magyar földek döntő része helyben lakó gazdák és a családi gazdaságok használatában legyen, földet venni és bérelni is csak szigorú feltételekkel lehet. „Ezzel munkahelyeket teremtünk és megerősítjük a vidéki középosztályt” – fogalmaznak.

A kormánypárt emellett kitér arra is, miközben az ellenzéki képviselő „álszent módon a kormányzati földpolitikát szidja, egy átlagos földműves birtokának közel ötvenszeresét, 2325 hektárt akart a céghálóján keresztül megszerezni, hogy nagybirtok építésébe fogjon”.

„Sallai R. Benedek hiába vár arra, hogy akkora állami földhöz jusson tulajdonosként, mint például az általa bérelt és megpályázott állami földek nagysága” – hangsúlyozza a Fidesz, majd megjegyzik, a polgári kormány földpolitikája a kisbirtokosokat és a családi gazdaságokat kívánja segíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.