A Puskás mellé kerül az új budapesti tranzitzóna

A VII. kerületi Verseny utcában, egy korábbi piac helyén lesz a migránsok új tranzitzónája a fővárosban.

MTI
2015. 08. 26. 14:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István azt mondta: a katasztrófavédelemmel egyeztetve a korábban összeszokott csapat rendezi be a nagyjából ezer ember befogadására tervezett állomást. Hozzátette: nem egy időben zárják be a pályaudvarokon lévő zónákat és nyitják meg az újat. A Nyugati pályaudvaron lévő zóna marad nyitva legtovább, „tartalékképpen”. A költözés nagyjából két héten belül záródhat le – mondta.

A főpolgármester elmondta: a civilek javaslatát figyelembe véve döntöttek úgy, hogy egy zónát alakítanak ki a fővárosban, amelynek helyszínét a hatóságokkal való konzultáció után döntöttek a Puskás Ferenc Stadionnal szemben található területen jelölték ki. Annak közelében nincsenek lakóházak. Hozzátette: azért nem a pályaudvaroktól távolabbi helyszínt választottak, mert abban bíznak, hátha mégis sikerül „távozásra serkenteni” a menedékkérőket. Tarlós István azt mondta: bízik a kerületi polgármester konstruktív támogatásában. Megjegyezte: a polgármester korábban a Keleti pályaudvaron kialakított zóna ellen sem tiltakozott.

A főpolgármester kedd este az M1 hírcsatornán beszélt arról: mivel az osztrákok már nemigen engedik be a migránsokat, ezért nem logikus tovább fenntartani a központi pályaudvarokon ezeket a zónákat. Ekkor még azt mondta: a fővárosban két helyre tervezik áthelyezni a pályaudvarokon lévő zónákat. Három pesti és egy budai helyszín jöhet szóba – tette hozzá Tarlós István. Szerda reggel a Kossuth rádióban már azt mondta: az is lehetséges, hogy egyetlen ilyen zóna lesz. A 180 perc című műsorban Tarlós István arra is kitért: reméli, hogy a parlament hamarosan olyan döntést hoz, amely „ezt a helyzetet kezelhetőbbé teszi”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.