Altus-ügy: meghallgatják Deffaa-t

Gyurcsány Ferenc cégének uniós megbízásáról kérdezik Walter Deffaa-t az EP-ben.

Győr Ágnes
2015. 08. 10. 5:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brüsszeli szerv levelében arról tájékoztatott, hogy a regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóság vezetője immáron kézhez kapta és el is fogadta az EP költségvetési ellenőrző bizottságának meghívását. Azt azonban, hogy pontosan mikor kerül sor Deffaa meghallgatásra, egyelőre nem tudni.

Ismert, a magyar kormány és az EB között hónapok óta feszültség van Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökének cégével kötött szerződés miatt, amely a kabinet álláspontja szerint tiltott pártfinanszírozásnak minősül. Lázár János kancelláriaminiszter június elején Brüsszelbe utazott, hogy erről személyesen győzze meg a főigazgatót, a találkozón azonban nem közeledtek az álláspontok. Az EB közölte, bár szívesen beszélgetnek a kormány képviselőjével az ügyben, szerintük nincs igazán miről. Az Altus kiválasztása a nemzetközi konzorcium vezetésére ugyanis szerintük szabályos volt. Mint korábban írták, a cég által vezetett nemzetközi konzorciumot a bizottság illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki azzal a céllal, hogy készítsen tanulmányokat az unió felzárkóztatási és regionális politikájának további alakításáról. A találkozó után Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – aki egyébként tagja a költségvetési ellenőrző bizottságnak – beszélt először arról, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, és az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy „ezt a botrányos ügyet” az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.