Belső vizsgálatot indít a BKK a mozgólépcső-ügyben

Ki akarják deríteni, hogyan jutott ki a világhálóra a még jóváhagyatlan munkaközi anyag.

MTI
2015. 08. 04. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKK keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, egy hibás munkaközi dokumentumról van szó, és szükséges tisztázni, hogy a szakértő-előkészítő felelős szakmai álláspontját tükrözte ez a tervezet, vagy pedig provokációról van szó. Jelezték, hogy a BKK üzletszabályzatának módosítása folyamatban van, az erre vonatkozó javaslatot a még szükséges belső egyeztetések és vezetői jóváhagyások után teszik közzé.

Az Emmi az MTI-vel közölte: Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egyeztetést kezdeményezett a Főpolgármesteri Hivatallal. Az államtitkár hangsúlyozta, szeretne bekapcsolódni a készülő dokumentum egyeztetési folyamatába, lehetőséget adva az érintetteknek is arra, hogy elmondják véleményüket, tapasztalataikat. „A közösségi közlekedés szabályozásánál kiemelten szem előtt kell tartani a kisgyermekes családok és a fogyatékkal élők szempontjait a nyilvánvaló biztonsági előírások mellett” – írták az állásfoglalásban.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakciójának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: nemcsak megalázó, hanem életszerűtlen is, hogy minden babakocsis kismama, minden mozgáskorlátozott vagy látássérült utas külön engedélyt kérjen a mozgólépcső használatára. Hozzátette, a tervezet ostoba és kirekesztő, ezért felszólította a BKK vezetését, hogy azonnal vonja azt vissza.

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője azt közölte az MTI-vel, várja a BKK tájékoztatását arról, hogy „valóban meg kívánják-e nehezíteni a kerekesszékkel, valamint a babakocsival utazók életét”. Azt is szeretnék tudni – fűzte hozzá, hogy a főváros vezetése elkötelezett-e a budapesti metróvonalak akadálymentesítése mellett.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselője közleményében azt írta, a szabályzat soha nem látott módon sújtaná a kisgyerekes családokat, és olyan gondolkodást tükröz, amely nem hogy egy európai ország fővárosában, de egy bárhol lévő világvárosban is elfogadhatatlan lenne. A párt szerint a főpolgármester „újabb húzásában a családellenes várospolitika és a szakmai hozzá nem értés vetekszik egymással”. Felszólította Tarlós Istvánt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a tervezett módosítást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.