A kérés indoklásán az ügyintéző kicsit sem lepődött meg, kapásból el is mesélt egy két nappal korábbi esetet: finoman szólva idegesen érkezett hozzájuk az ügyfél, számon kérve azt, miért késik több hetet az útlevele. A tengerentúlra utazott, bőven időben kezdte az ügyintézést. A nyilvántartási rendszerben megnézték, mi a helyzet a dokumentummal: kiderült, hogy nem a kormányhivatal hibázott, levélben már régen postára adták az okmányt, csak az valahol elkallódott az útvesztőben.
Nem tudni, mi lett az ügy vége, de a postának tényleges kártérítési felelőssége ez esetben sincs. A cégre ugyanis nem a Polgári törvénykönyv kártérítési passzusai, hanem a postai szolgáltatásokról szóló törvény paragrafusai vonatkoznak. Ezek pedig finoman szólva is sajátosak. Rendelkezései szerint a nem könyvelt küldemények esetében a céget kártérítési kötelezettség nem terheli, ez alól az egyetlen kivétel az, ha a károkozás szándékos. Ez logikus, hiszen ez esetben még a feladás ténye is nehezen bizonyítható, ilyen alapon a postára bárki ok nélkül ráhúzhatná a vizes lepedőt.
A kártérítési kötelezettség akkor is elenyésző, ha ajánlott levéről van szó: ha ez elkallódik, és ez bizonyíthatóan a posta hibájából történik, a vigaszdíj belföldi levelek esetében a feladási díj tizenötszöröse, míg nemzetköziek esetében 10 800 forint. Akkor is ennyi, ha az elveszett tértivevényes levél miatt valaki egy fontos tárgyalásról marad le, ha nem kap meg egy ítéletet, aminek fellebbezési határidejét elmulasztja, ha pénzbírsággal járó határidőről csúszik le, vagy éppen okmánya híján nem tud utazni és kárba vész a repülőjegye. Az előbbi esetben az érintettek még bízhatnak a hatóságok jóindulatában, egy légitársaság viszont már aligha fogja visszatéríteni a jegyárat amiatt, hogy utasa útlevél híján nem jutott el a beszállásig. Az értékbiztosítással feladott levélküldemények esetében jobb a helyzet, a kártérítési felelősség az értékbiztosítási összegre terjed ki. A bírósági, földhivatali leveleket, hivatalos küldeményeket, büntetésekről szóló értesítéseket viszont nem szokták értékbiztosítással feladni.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!