Fidesz: 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést

A kormánypárt szerint az emelés jövőre is folytatódik.

MTI
2015. 08. 29. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szél Bernadett szombaton az MTI-nek arról beszélt: az LMP szerint az egészségügyben dolgozók rendkívül magas kivándorlási aránya és hajlandósága miatt küszöbön áll az ágazat összeomlása. Az LMP felmérését ismertetve, amelyben ötszáz orvost és ápolót kérdeztek meg a külföldi munkavállalásról, azt mondta: a kutatásban részt vevők 80 százaléka fontolgatja az ország elhagyását, 40 százalékuk pedig már meg is tette az ehhez szükséges első lépéseket.
A Fidesz szerint az LMP csak beszél, míg a polgári kormány cselekszik.

A kormánypárt közleményében hangsúlyozta: a béremelés jövőre is folytatódik, januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvost kap magasabb bért, a szakvizsgázott fiatal orvosok 151 ezer forint plusz támogatásban részesülnek, a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik, a rezidenseket oktató orvosok rezidensenként plusz 50 ezer forintot kapnak. A háziorvosok idei havi 130 ezer forinttal növelt támogatása jövőre is megmarad. Emellett az önkormányzatok a háziorvosoknak, gyermekorvosoknak, fogorvosoknak iparűzési adómentességet biztosíthatnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.