Könnygázt vetett be a rendőrség Röszkénél

Könnygázt vetettek be a rendőrök Röszkénél a befogadóállomásnál – jelentette a Hír TV tudósítója.

MNO
2015. 08. 26. 8:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A déli határon található regisztrációs pontnál a migránsok körében kisebb zendülés alakult ki. Mint a tudósító említette, ennek oka az lehetett, hogy észrevették a sajtó képviselőit, és előttük szerettek volna hangot adni elégedetlenségüknek. Állítólag az egész akkor kezdődött, amikor egy menekült hölgy jelezte a rendőröknek, hogy esik az eső, és kint kell állnia a szabad ég alatt; egyre többen gyűltek köré, végül mintegy kéttucatnyian skandáltak, és szerettek volna odajutni az újságírókhoz.

A rendőrök járművekkel próbálták eltakarni a határsértőket a média elől, de a migránsok eloldalaztak a járművek mellé, és ott kezdtek hangoskodni. A rendőrök sorfalat álltak, és tíz óra körül megpróbálták őket hátrébb szorítani, ekkor tört ki a balhé. A bevándorlók csoportba tömörülve kiabáltak, ugráltak, mutogattak, a rendőröknek pedig egy ponton könnygázzal kellett őket megfékezniük.

Ezt követően folyamatosan érkeztek a rendőrautók, és sűrűbb sorfalat vontak a migránsok köré.

Az MNO tudósítója arról számolt be, hogy a határ melletti gyűjtőpontról is több rendőrt a táborhoz rendeltek, sőt az uniós határvédő egység, a Frontex két egyenruhása is a helyszínen van. A Migszol egyik aktivistája tudósítónknak elmondta, a röszkei tábor nagyjából ezer fő befogadására képes, most viszont mintegy kétezren lehetnek odabent, így nem csoda, hogy feszültté vált a helyzet.

A tábor körül, a gyűjtőpont környékén, a közeli benzinkúton egyébként öt-tíz fős csoportokban bóklásznak ellenőrizetlenül a migránsok, a rendőrségnek egyszerűen nincs már kapacitása feltartóztatni mindenkit.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen kollégánknak elmondta, mintegy kétszáz főt kellett könnygázzal lecsillapítani a táborban. Ennek az volt az oka, hogy a menekültek egy része feldühödött a távolban dolgozó kamerások láttán.

Tizenegy órára lecsillapodtak a kedélyek, a rendőrök rövid időn belül megkezdik a migránsok elszállítását menekülttáborokba – mondta el a Hír TV tudósítója. Arról is beszámolt, hogy holland, német és román rendőrségi autók is tartózkodnak a helyszínen, feltehetően megfigyelésre.

Egyre agresszívabbak, egyre követelőzőbbek a mind nagyobb számban Magyarországra érkező illegális migránsok – mondta az MTI-nek Kovács Zoltán kormányszóvivő; hozzátette, a magyar rendőrség rendkívül nehéz körülmények között a lehető legemberségesebben tesz meg mindent, hogy el tudja látni a határ védelmét, illetve megtegye az átlépők esetében a szükséges lépéseket. A határvadászok erre is fel lesznek készítve.

Az MNO munkatársa röviden beszámolt arról, milyen körülmények között szállítják tovább a zárt táborok felé a migránsokat. A buszokra két rendőr száll fel, gumikesztyűt és maszkot is viselnek, fegyverük nincs. A sofőrök ezzel szemben nem viselnek semmilyen védőfelszerelést. Emiatt a hírek szerint zúgolódnak is, hiszen több alkalommal szállítottak már betegnek tűnő, sőt hepatitiszes embereket is. Néhányan attól is tartanak, hogy a menekültek eltérítik a buszt utazás közben.

Szenti Szabolcs, a megyei rendőrség szóvivője a helyszínen még annyit mondott, az elmúlt 24 órában összesen 2335 embert fogtak el illegális határátlépés miatt a rendőrök.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a táborban a zöldhatáron elfogott menekültek 24 órán át tartózkodnak, ezalatt felveszik az adataikat és ujjlenyomatot vesznek tőlük. A menekültek közül sokakban okoz feszültséget az ujjlenyomatvétel, feltehetően erről is szerettek volna beszélni a televíziós stábbal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.