Megvádolták a Népszabadság volt főszekesztőjét

Murányi Marcell tavasszal sodort el autójával egy kerékpárost, aki belehalt sérüléseibe.

MNO
2015. 08. 06. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádirat lényege szerint Murányi Marcell vádlott 2015. március 30-án 20.00 óra körüli időben Budapest hetedik kerületében, a Rottenbiller utcában a Fiumei út felől a Király utca irányába közlekedett a külső forgalmi sávban. Közvetlenül a vádlott gépkocsija előtt – vele azonos irányban és forgalmi sávban – haladt egy tehergépkocsi, az előtt egy trolibusz, a trolibusz előtt pedig kivilágított kerékpárral a sértett - olvasható az ügyészség közleményében.

A vád szerint a vádlott az előtte közlekedő járművek haladási sebességét túl lassúnak ítélte meg, ezért áttért a belső forgalmi sávba, ahol megelőzte a tehergépkocsit és a trolibuszt. Közvetlenül a trolibusz megelőzése után sebességének csökkentése nélkül a belső forgalmi sávból ezután élesen jobbra kanyarodott, amelynek során a gépkocsija jobb oldalával elsodorta a továbbra is a külső forgalmi sávban kerékpárral közlekedő sértettet. A vádlott balesetveszélyes közlekedését észlelve a trolibusz vezetője több másodpercen át folyamatos kürtjelzést adott, majd a biciklis elsodrása is jól hallható hanghatással járt, mindezek ellenére az ütközést észlelő vádlott lassítás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádlott később, még a rendőri intézkedés során visszatért a baleset helyszínére, és jelentkezett a rendőröknél.

A sértett a balesetben elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggésben kialakult szövődmények következtében a szakszerű kórházi ellátás ellenére április 26-án elhunyt.

M. Marcellel szemben az ügyészség, más bűncselekmény mellett, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés – zárul a közlemény.

A Mediaworks vezetése augusztus 3-ai hatállyal Murányi Andrást nevezte ki a Népszabadság főszerkesztőjének – közölte a társaság.

Közleményükben azt írták: a piacvezető közéleti napilap és a hozzá kapcsolódó portál első számú vezetőjének feladata a Népszabadság piaci súlyának és befolyásának növelése, valamint a hatékony és nyereséges működés biztosítása. Tájékoztatásuk szerint Murányi András tizennégy éven keresztül volt a Népszabadság munkatársa sportújságíróként, szerkesztőként, közéleti publicistaként. Közéleti riportjai, karakteres publicisztikái, tévékritikái és portréi jelentek meg a Népszabadság mellett a Hócipőben, az Élet és Irodalomban, a 168 Órában, a Magyar Narancsban, a Hamu és Gyémánt magazinban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.