Menekültek tömege gyűlt össze a Keletinél

A pályaudvar mellett több százan tartózkodnak, jelentősen többen, mint a tranzitzóna néhány héttel korábbi megnyitásakor. Videó a helyszínről.

MNO
2015. 08. 21. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról az MTI is beszámolt, a pályaudvar mellett több százan tartózkodnak, jelentősen többen, mint a migránsoknak szánt tranzitzóna néhány héttel korábbi megnyitásakor. A helyszínen dolgozó közterület-felügyelők arról számoltak be az M1 tudósítójának, hogy a bevándorlók a hétfői nagy esőzést követően gyűltek össze nagyobb számban a Keleti pályaudvar aluljáróiban. A helyszínen a Migration Aid munkatársai ételt osztottak a menekülteknek. Nézze meg videónkat a helyszínről!

Tarlós István főpolgármester szerint a főváros eddig is mindent megpróbált az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében, de a helyzet – különösen a Keleti pályaudvarnál – kezd kezelhetetlenné válni.

A főpolgármester erről az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ír, amelyben üdvözli és támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban fogadja el a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását.

„Ellenőrizhetetlen személyazonosságú emberek tömege ellepi a fontos gócpontokat, túlterjeszkedik, elemi szabályokat nem tart be, és jogi eszközök hiányában lassan senki semmit nem tehet a magyar városlakók érdekeinek védelmében” – fogalmaz Tarlós István, aki arra kérte a parlamenti frakciókat, hogy támogassák a kormánypártokat az Országgyűlésben.

A korábban tapasztaltnál több menekült gyűlt össze a Keleti mellett a Nyugati pályaudvarnál kialakított tranzitzónákban, amelyek így péntek délutánra megteltek – számolt be a helyszínekről az M1. Itt is több száz migráns gyűlt össze, jóval többen vannak, mint a tranzitzónák néhány héttel korábbi megnyitásakor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.