Minisztérium vagy államtitkárság lesz a NAV-ból

Egyelőre eltérőek az információk, de úgy tűnik, hogy a NAV nem folytatja működését a jelenlegi formában.

MTI
2015. 08. 28. 6:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Államtitkársággá alakulhat a NAV; a hatóság valamelyik minisztérium egyik egységeként működhet a jövőben – értesült a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában felidézte: nyáron több kormánytag is arról beszélt, hogy szemléletváltozásra van szükség a NAV-nál, miután az utóbbi időben több a panasz a hivatal munkájára.

A szemléletváltást a cikk szerint könnyebben meg lehetne valósítani, ha az adóapparátus valamelyik minisztérium egyik egységeként működne, ami előnyös lenne a hatóság és a kormányzat közötti együttműködés szempontjából is. A költségvetés és az aktuális adótörvények elkészítésekor a szaktárca ugyanis nagyban támaszkodik az adóhivatal adataira, szakmai hátterére.

Az újság felidézte: korábban arról lehetett hallani, hogy az adóigazgatás valamilyen formában beolvad a kormányhivatalokba. A Figyelő című lap csütörtökön megjelent számában azt írta, felvetődött, hogy önálló adóügyi minisztériumot hoznának létre. A lap szerint erre azért lenne szükség, mert a NAV élére szánt Tállai András egyéni képviselőként nem irányíthatná a hivatalt, miniszterként viszont megtarthatná helyét az Országgyűlésben.

Lázár János pedig csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, még semmi sem dőlt a NAV átalakításának ügyében, de nem tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását – írta a Napi Gazdaság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.