Speciális tervekkel készülnek az augusztus 20-ai állami ünnepségre

A budai fonódó villamos építési munkálatai miatt a kilövési helyszíneken változtatni kellett.

MTI
2015. 08. 11. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erről számoltak be a rendezvényeket szervező Honvédelmi Minisztérium (HM), az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), az Országos Mentőszolgálat és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) képviselői kedden Budapesten, a Gellért-hegyen tartott sajtótájékoztatón. Kun Szabó István, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az állami ünnep központi programjai – amelyeket a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal szervez – augusztus 20-án a Parlament előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. A központi programsorozat pedig szokás szerint az esti tűzijátékkal zárul.

Az államtitkár felidézte, hogy idén a budai fonódó villamos építési munkálatai miatt a kilövési helyszíneken változtatni kellett. Az egyik kilövési pont a Gellért-hegyen lesz, s szintén újdonság, hogy idén a Dunáról katonai pontokról lövik majd fel a pirotechnikai eszközöket. Hozzátette: a legjobb látvány a Lánchíd, az Erzsébet és Szabadság híd vonalában lesz majd. Mint kiemelte: a legfontosabb a programokon részt vevők biztonsága. Az ezért felelős Operatív Törzs – melyben többek között az OKF, az ORFK, a mentőszolgálat és a meteorológiai szolgálat is képviselteti magát – augusztus 20-án reggel 7 órakor kezdi, majd az este 9 órakor kezdődő tűzijáték utáni mentesítési munkálatok befejeztével zárja munkáját. Az Operatív Törzs félóránként elemzi az időjárási helyzetet, jelentéseket. A nap folyamán az Operatív Törzs vezetője, Kun Szabó István bármikor dönthet az egyes programok kezdési időpontjainak módosításáról.

Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő elmondta: az OKF számára a tűzijáték biztosítása nem új feladat, s mivel a korábbi években is volt már kilövési helyszín a Gellért-hegy, ebben is van tapasztalatuk. A hegyen az esetlegesen visszahulló tűzijáték-maradványok okozhatnak problémát. Ezért itt a tűzoltók már augusztus 20-án délelőtt locsolni fognak s a tűzijáték idején is készenlétben lesznek a helyszínen.
Az OKF biztosítási terve szerint összesen száz ember, 19 gépjárművel, a Dunán 3 mentőhajóval és egy tűzoltóhajóval gondoskodik a központi programsorozat biztonságáról – fejtette ki Bérczi László.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója elmondta: részletes mentési tervben rögzítették, hogy aznap melyik időszakban, hol és milyen egységek látják el a fővárosi programok egészségügyi biztosítását. E szerint 34 plusz mentőegységet állítanak szolgálatba: 26 kint lesz a különböző helyszíneken, 8 mentőegység pedig a közeli mentőállomásokon lesz tartalékban. A mentőszolgálat tömeges baleseti egységekkel is készül. A felszereléshez tartozik egy percek alatt bárhol felállítható tömeges baleseti sátor, amely szükség esetén ellátóhelyként működhet. Győrfi Pál elmondta továbbá, hogy nemcsak a helyszíneken lesznek készenlétben, augusztus 20-án a mentőszolgálatnál egy külön mentési-irányítási központ is működni fog. A kommunikációs igazgató az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt mondta: az ünnepi rendezvényeken jellemzően, rosszullétek, ájulások, leesések miatt szokták a mentők segítségét kérni.

Szabóné Csontos Stefánia, az ORFK kommunikációs szolgálatának vezetője felhívta a figyelmet, hogy a rendőrség honlapján folyamatosan tájékoztatnak majd az esetleges forgalomkorlátozásokról, lezárásokról. A rendőr ezredes arról is tájékoztatott, hogy kedd reggel 8 óráig országszerte 148 bejelentés érkezett augusztus 20-ai rendezvény megtartásáról. Ezek között a központi állami programok mellett vannak önkormányzati, kulturális események s a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények is. Az ORFK képviselője hangsúlyozta: ha bárki megzavarja a rendezvényeket, azzal szemben gyorsan és határozottan lép fel a rendőrség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.