Mint elmondta, Jakab István, aki egyben az Országgyűlés fideszes alelnöke is, a Nemzeti Agrárkamara lapjának augusztusi számában azt mondta: az állam által kötött szerződéseket tiszteletben tartják, vagyis bérlőkkel adnának el 300-400 ezer hektárnyi állami termőföldet húszéves elidegenítési tilalom mellett, és húsz évre szóló hitellel – írta az MTI.
A Magosz elnöke arról is beszámolt: csak olyanok vásárolhatnának, akik meg is művelik azokat. Jakab István – a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint – azt is közölte, az ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokat még augusztusban a Ház elé terjesztenék.
Sallai R. Benedek mindezt úgy értékelte: a közvagyont – az állami termőföldek jelentős részét – „a haveroknak akarják odaadni, vagy saját részre lenyúlni”. Hozzátette: az elmúlt időszakban a bérleti jogot is nagyrészt „csókosok” szerezték meg, és most nekik lesz esélyük a megvételre is, vagy azoknak, akik jelentős tőkével rendelkeznek. Úgy ítélte meg: ez további birtokkoncentrációt eredményez majd.
A képviselő, aki agrárkamarai tagként a javaslat mellett kiálló kamarai vezetőket azonnali lemondásra szólította fel, hatalmas felelőtlenségnek ítélte a földek eladásának tervét.
Lázár János a június 25-i sajtótájékoztatón közölte: bizonyos földmérethatár fölött nem lesz földalapú támogatás, amit pedig – és ebbe az EU is belement már – 80 százalékos arányban szeretnének inkább a kisbirtokok felé átirányítani.
Nem sokkal később a Hír TV hírül adta, hogy sávos rendszer szerint osztaná a következő hétéves ciklusban az uniós földalapú támogatást a kormány. A tervek szerint az összeg nem haladná meg a százötvenezer eurót, 1200 hektár fölött pedig nem járna juttatás. A háromszázmilliárd forintos uniós támogatásról szóló törvényt augusztusig kell benyújtani Brüsszelnek.
A Magyar Nemzet július 13-án szintén arról írt, hogy a kormányzat megváltoztatja a termőföldek földalapú támogatását 1200 hektár területnagyság felett. Összeállításukban többek között arra keresték a választ, hogy a termelők, illetőleg a nagyobb érdekcsoportok mennyit veszítenek vagy kapnak ezáltal.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!