Új helyen épülhet a tábor?

Csongrádban majdnem teljes a drótakadály; kétezer határátlépő egy nap alatt.

Katona Mariann
2015. 08. 18. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közeli Nagykanizsa külterületén épülhet meg Sormás helyett az ideiglenes befogadóállomás a Hír TV információi szerint. Úgy tudják, hogy az erről szóló döntés már Pintér Sándor belügyminiszter asztalán van.

Pőcze Edit, a befogadótábor ellen tiltakozó Sormás polgármestere ugyanakkor nem tud ilyen döntésről. Lapunk megkeresésére kifejtette, őt senki sem tájékoztatta egy esetleges változásról. Nagykanizsa polgármestere sem tud egyelőre döntésről ebben az ügyben.

Dénes Sándor (Fidesz–KDNP) a Magyar Nemzet kérdésére azt viszont elismerte, hogy a napokban tartottak helyszíni bejárást a Belügyminisztérium illetékesével, és megtekintették a város külterületén lévő egykori honvédségi lőteret, ám ahhoz a kormány döntésére van szükség, hogy valóban ott épüljön meg a bevándorlók elszállásolására szolgáló tábor.

A polgármestert – megfogalmazása szerint – meglepte és fel is háborította, hogy ilyen hírek jelennek meg. A kormánypárti politikus először kitérő választ adott arra a kérdésünkre, hogy mit szólna, ha Nagykanizsa mellett döntene a kabinet, másodjára azt hangsúlyozta, hogy a migrációs kérdést meg kell oldani, ehhez viszont tárgyalásra és egyeztetésre van szükség. (Ennek ugyanakkor némileg ellentmond, hogy a kormány a menekülttáborokat nemzetbiztonsági célú építményekké nyilváníthatja, így például az önkormányzatok nem hozhatnak tiltó határozatot.)

Lapunk kereste a Belügyminisztériumot is annak kapcsán, hogy valóban változtatnak-e az eredeti terveken, illetve hogy a tervezett befogadóállomás miatt ugyancsak tiltakozó Martonfa is számíthat-e kedvező döntésre. Lapzártánkig azonban nem kaptunk válaszokat.

Eközben a magyar–szerb határ Csongrád megyei szakaszán – Ásotthalomtól Kübekházáig – elkészült az úgynevezett gyors telepítésű drótakadály. Igaz, azért vannak rajta „lyukak” is például a vizes szakaszokon, így a Röszke melletti Paphalmi-főcsatornánál, illetve a Tiszasziget alatti Gyálaréti-főcsatornánál. Ezekre a helyekre csak ezután kerül drótakadály. A NATO-drót mögött közben már épül az eredetileg beharangozott, nagyjából három méter magas kerítés. A honvédség illetékese az MTI-nek elmondta, Ásotthalom és Mórahalom között négy cölöpözőgép dolgozik az oszlopok elhelyezésén, Tiszaszigetnél három.

A drótakadály ellenére sem csökken a migránsok száma. Csak vasárnap Csongrád megye déli részén 1931 illegális bevándorlót tartóztattak fel. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint szervezetten, meghatározott terv szerint érkeznek a migránsok térségünkbe.

A Jobbik abban látja a megoldást, hogy hazánk mondja fel az úgynevezett Dublin III-as rendeletet, és ne regisztrálják a magyar hatóságok a hozzánk érkező illegális bevándorlókat. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője úgy vélte, így nem kellene attól tartani, hogy a nálunk regisztráltakat majd hozzánk fogják visszatoloncolni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.