Várólisták: három hónapnál nem kell többet várni

A várólisták csökkenése érdekében a kórházak más területről is fogadhatnak betegeket.

MTI
2015. 08. 06. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány idén hatmilliárd forintot különített el a programra, amelynek célja, hogy a betegeknek ne kelljen a kisebb műtétekre két-három hónapnál, a nagyobb ortopédiai beavatkozásokra hat hónapnál többet várniuk – írta a lap. A programba elsősorban azok a beavatkozások tartoznak bele, amelyekre a legtöbben várnak. Ilyenek a térd- és csípőprotézis-beültetések, továbbá a szürkehályog-, epekő- és sérvműtétek.

Az újság idézte Ficzere Andreát, a fővárosi Uzsoki-kórház főigazgatóját, aki szerint a program a vártnál valamivel lassabban halad, ezért a betegekkel tudatni kell, hogy van lehetőségük a kiírtnál hamarabb átesni a műtéteken. Elmondta: a programban részt vevő intézmények szívesen fogadnak területen kívüli betegeket. Az Uzsoki-kórházban például április óta összesen 800 csípő- és térdprotézis-beültetést végeztek el, s a páciensek fele másik ellátóhelyről érkezett hozzájuk.

A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a program keretében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állja a betegek esetleges utazási költségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.