A bevándorlásra reagáló törvényekről dönthet az országgyűlés

Négy javaslatról tárgyal a parlament.

MTI
2015. 09. 03. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor kezdődik. Az ülés elején három közelmúltban elhunyt, volt szocialista képviselőre, Várnai Lászlóra, Nagy Sándorra és Soós Győzőre emlékeznek majd a képviselők.

A parlament a napirend előtti felszólalásokat követően dönthet arról, hogy a kormányoldal által tárgyalni kívánt négy előterjesztést még ma megtárgyalják, pénteken pedig akár el is fogadhatják. A házszabálytól történő ilyen eltéréshez a képviselők négyötödének támogatása szükséges, ennek hiányában a javaslatok vitája csak pénteken kezdődik.

A napirend elfogadása után interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el.

A tervek szerint ezt követően terítékre kerülő indítványok között szerepel a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő két törvényjavaslat. A kormány és a Fidesz–KDNP-frakció ezekben egyebek mellett tranzitzónák felállítását kezdeményezi a határon, továbbá bevezetné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát.

A képviselők ezeken felül tárgyalhatják azt a határozati javaslatot, amelyben az Európai Unió vezetőinek üzennének az illegális bevándorlással kapcsolatban, valamint a családi kedvezményhez előírt kötelező adóazonosító-használat elhalasztását kezdeményező fideszes javaslat vitáját is megkezdhetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.