Egy ecetlombos drótvagon állítja meg a népvándorlást?

Új időszámítás lépett életbe a déli határszakaszon szeptember 15-étől.

Kelet-Európának talán legjellegzetesebb pontjai a vasútállomások. Bohém kultúrák és merev szabályok találkoznak itt, és valljuk meg, de őszintén: Fiumétől Gdanskig az állomásfőnökök mindenhol ott vannak az információs Maslow-piramis csúcsának közelében. Mi sem jelzi jobban, hogy a szeptember 15-én, a déli határnál életbe lépő szigorítások olyan földcsuszamlásszerű változásokkal jártak, hogy a röszkei vasútmegálló illetékese is csak annyit tudjon mondani keserűen felnevetve: drága uram, hát mi a biztos ezekben a napokban.

Pedig azt hittük, egyszerűt kérdezünk így nem sokkal kedd éjfél előtt: a különvonat felől érdeklődtünk, amely majd megindul azzal a mintegy ezer migránssal Hegyeshalom, vagyis Ausztria-purgatórium, és persze Merkel-mennyország felé. De az állomáson is csak pletykák keringenek a vonat esetleges indulásáról, amelynek leginkább az ad alapot, hogy az önkéntesek egyszer csak takaróosztásba kezdenek.

Egy narancsszínű mellényt és piros kockás nadrágot viselő cseh önkéntes, mintha csak egy modern feldolgozású Bulgakov-darabból lépett volna elő: nagy lelkesedéssel tépi fel a datolyás dobozt, de észre sem veszi, hogy a háta mögött a menekültgyerekek ugyanezt teszik a rakományával. Mosolyogva meséli, hogy kivett két nap szabadságot, hogy egyetemista barátaival segíteni tudjon a migránsoknak. Őszintén aggódni kezd, amikor megtudja tőlünk, hogy nemcsak a peronon várakoznak a kimerült migránsok, hanem Röszke előtt is áll legalább egy tucatnyi busz. Első kérdése a fejéhez kapó Bulgakov-karakternek: atyaég, van vizük? És ahogy kimondja, át is vált csehre és már ugrasztja az egyik alkalmi beosztottját.

Mi azonban a dohányzó, szemetelő és a rendőröket információ híján lerasszistázó migránsok helyett azonban az egyik buszsofőrrel elegyedünk szóba. Végre megtudunk tőle némi konkrétumot. Nem kell nagy dologra gondolni, de hát annyira kelet-európai ez is: 45 buszt küldött le a BKV Röszkére. És hogy ezeket az alapvetően 66-os, meg 123-as buszokat hogy pótolják? Hát sehogy: 8-9 percenként járnak a kiírt 6-7 perc helyett.

Ezzel persze a rendkívüli helyzetben ugyanúgy nem foglalkozik senki, ahogy az is csak egy vállrándítást ér meg a sajtósok és a posztoló rendőrök részéről, hogy a Hegyeshalom felé küldött különvonatra lényegében csupa regisztrálatlan migránst ültettek fel. Ezt még Gulyás Gergely és Németh Szilárd is elismerték délutáni sajtótájékoztatójukon, ahogyan azt is, hogy a népvándorlás nem szerepelt a terveik között. Az azonban már igen, hogy a nagy médiapompa közepette behelyezett, ecetlombbal ékesített, feldrótozott tehervagonnak köszönhetően már nem jönnek át migránsok a horgosi sínek között. Közülük egyre többen elbizonytalanodtak, visszafordultak, Horvátország vagy a határátkelő felé vették az irányt. Itt aztán buszra szállították őket és egyenesen vitték őket a vasúthoz.

Most majd kiderül, hogy az ujjlenyomattól és a határzárrongálás büntetésétől való félelem, vagy a több tonna síneken betolt vas lesz a nagyobb visszatartó erő a migránsoknak a jövőben. Esetleg az embercsempészek lesznek kénytelenek egy kicsit kreatívabbak lenni a jövőben, és nem fogják piaci kofa módon, ordibálva népszerűsíteni szolgáltatásaikat a röszkei benzinkutaknál, vagy közvetlenül a gyűjtőpontnál, ahogy tették eddig.

Apropó gyűjtőpont. Az utóbbi napokban furcsa, városállami jelleget öltő ledöngölt veteményes most már kezdett szinte metropolisszá terebélyesedni. Megjelentek a sátrak körül a kerítések, hegyekben áll az ásványvíz a sínek mentén, ott ahol korábban a szemét tornyosult. Most a hulladékot szép komótosan szedik össze láthatósági mellényben önkéntesek, a németek ráadásul szelektíven. Ők különösen otthon érzik magukat: egy kis csoport a közeli fóliasátorba költözött be, szabályos, gondosan felcímkézett adományközpontot rendeztek be ott. Képzeljük el a gazda arcát, amint kimegy a határba, és az ültetett paprika, meg saláta helyett használt cipőket és thermoplédeket talál. Egy másik német fiatal pedig hatósággá nevezte ki magát a nagy anarchiában, és szabályos facekontrollt alkalmazott volna, még azt is megpróbálta, hogy hazazavarjon néhány újságírót.

De migránsok szinte sehol: a korábbi várakoztatásokat megunva most azonnal buszra szállították a menekülteket a rendőrök, így már Gyűjtőpont városállam utolsó néhány lakójával tudtunk csak beszélni. Egy négygyerekes iraki család feje például épp a vegan chilisbabját tömte magába, és műanyagkanalával kocogtatva mutatta, hogy nem akar ujjlenyomatot adni. Hollandiába akarnak majd menni, és nem hiszi, hogy sikerül, ha Magyarországon regisztrálják.

Viszont akkor sem hiszi el, hogy itt hamarosan rengeteg rendőr lesz majd, amikor négy egyenruhás peckesen ellovagol mellettünk. A családdal érkezett egy szír férfiakból álló különítmény, érdekes módon a legcsendesebb tag lesz a legérdekesebb a rendőrök számára: szürke pulóverén ott piroslik az alvadt vér. Állítólag verekedett Koszovóban vagy Albániában, mert ki akarták rabolni. Ők is mennek a buszra, mi pedig a határ felé vesszük az irányt.

Ahol csend van, mert nem kattog már a szegecselő, és nem búgnak már a drónok sem, egyetlen közvetítőkocsinak brummog csak morcosan az aggregátora. A kerítés – itt legalábbis – áll, mögötte rendőrök sétálnak. Az egész úgy néz ki, mint egy közönséges határszakasz valahol Európa peremén. Vagy ha úgy tetszik, Európa végén.