Negyvenmilliárd forintból újítják fel a vasútállomást

Az utasok keddtől már birtokba vehetik a megújult aluljárót.

MTI
2015. 09. 14. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cser-Palkovics András azt mondta: a 2016-ban záruló beruházás során az ország egyik legmodernebb vasútállomása jön létre Székesfehérváron, amely tovább erősíti a város közlekedési csomóponti szerepét.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a pályaudvar vágányhálózata a peronokkal együtt a tervek szerint az év végére készül el, melyeket az elektronikus biztosítóberendezések üzembe helyezését követően, várhatóan 2016 második negyedévében adnak át a vasúti forgalomnak.

A vágányoknál októberig a Nagykanizsa felőli részen a kitérőknél végeznek munkát, ezért Szabadbattyán felé csak egy vágány használható addig, Veszprém és Komárom irányában pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A teljes vágányépítés 2016-ban fejeződik be a Budapest és Börgönd felőli oldal új kitérőinek és vágánykapcsolatainak megépítésével, az ideiglenes peronok elbontásával és a teherpályaudvari vágányok építésének befejezésével – tette hozzá. A kommunikációs igazgató elmondta: a projekt során két forgalmas külön szintű kereszteződés is megújul. A munkálatok előreláthatólag a Hosszúsétatéri gyalogos aluljárónál október végéig, míg a Széchenyi úti közúti aluljárónál az év végéig tartanak.

2016 végére a jelenlegi 40-20-10 kilométer/órás megengedett sebesség helyett az átmenő fővágányokon 100, a megelőző vágányokon 80, míg a mellékvágányokon 40 kilométer/óra lesz a vonatok megengedett sebessége.

Az építési munkák a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósulnak meg, 85 százalék európai uniós és 15 százalék hazai forrás biztosításával, csaknem nettó 25 milliárd forintból, míg az új biztosítóberendezést nettó 8,5 milliárd forintból építi ki a Thales Austria GmbH és a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. A projekt bruttó összköltsége meghaladja a 40 milliárd forintot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.