Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint a tömeg fél három körül vált agresszívvé, a rendőrség azonnal jelentős erőket sorakoztatott fel „a magából kivetkőzött emberek” megfékezésére, a ledöntött kaput többsoros rendőrsorfal helyettesítette.
A szerb hatóságok haladéktalan fellépését kérte az agresszív bevándorlók csoportja ellen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ivica Dacic szerb külügyminisztertől – közölte a tárca szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a két miniszter délután telefonon egyeztetett, amelynek során Szijjártó Péter felhívta szerb kollégája figyelmét arra, hogy bevándorlók egy csoportja a régi röszkei határátkelőnél kövekkel és betondarabokkal folyamatosan támadja a magyar rendőröket.
Mivel a bevándorlók a támadást Szerbia területéről hajtják végre, ezért Szijjártó Péter határozottan arra kérte Ivica Dacicot, hogy a szerb hatóságok haladéktalanul lépjenek fel az agresszív bevándorlók csoportja ellen.
A szerb hatóságok tétlenségét a Jobbik is elképesztőnek nevezte a Röszke 2 határátkelőnél kialakult helyzetben, a DK ugyanakkor aránytalannak nevezte az illegális bevándorlókkal szembeni rendőri fellépést Röszkénél.
Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy írásbeli jegyzéket is eljuttattak Szerbiának az ügyben. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerda este közleményben jelentette be, hogy rendőri erősítést küld Belgrád a magyar határhoz, hogy távolabb tereljék a migránsokat a határkerítéstől. Tudatta: a szerb rendőröket azért vezényelték a határra, hogy megakadályozzák a migránsok támadásait a magyar rendőrök ellen, és „humánus, tiszteletteljes módon” elválasszák őket a kerítéstől és a magyar rendőrségtől.
Kovács Zoltán kormányszóvivő a Röszkénél történtekkel összefüggésben a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: „az elmúlt napokban sokat kértük az országon átutazni kívánókat, hogy tartsák be az alapvető szabályokat”. Szerinte úgy tűnik, szerdán délután valami átszakadt, s látszik, nem békés tömegről van szó, hanem kimondottan olyanokról, akik az erőszaktól sem riadnak vissza, ha át akarnak jönni.