Quaestor-ügy: kivételeznek a külüggyel?

Pénteken lesz annak a pernek az első tárgyalása, amelyet a felszámoló egy 80 év körüli hölgy ellen indított.

Horváth Csaba László
2015. 09. 22. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pert indít a Quaestor felszámolója a társaság azon ügyfeleivel szemben, akik közvetlenül a brókercég bedőlése előtt vették ki a pénzüket – mondta tegnap a Hír Televízióban a Quaestor-károsultak szóvivője. Kálmán-Pikó István közölte, a cég felszámolója azért fordult bírósághoz, mert szerinte az ügyfelek egy része tudhatott a pénzintézet csődjéről. A férfi lapunk kérdésére közölte, pénteken lesz annak a pernek az első tárgyalása, amelyet a felszámoló egy 80 év körüli hölgy ellen indított. Mint mondta, a Quaestor egy hétfői napon dőlt be, az idős hölgy pedig az azt megelőző pénteken indította el tranzakcióját az interneten, ami alapján ki is fizették neki a pénzét, hétfőn.

Ugyanakkor lapunk a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól megtudta, hogy a Quaestor felszámolója sem a tárca, sem a felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ellen nem indított pert. Ez pedig azért érdekes, mert utóbbi részére 3,8 milliárd forintot fizetett ki a Quaestor a bedőlés napján.

A minisztérium közlése szerint miniszterelnöki döntés született arról, hogy a külügy és a háttérintézménye megszünteti a számláját a Quaestornál, ezt pedig a tárca jelezte a pénzintézetnek. Mint írták, a Quaestor azonban nem várta meg a kereskedőház hivatalos értesítését, hanem az állampapírokat eladta, és a készpénzt átutalta az intézmény számlájára. Vagyis a külügy háttérintézménye is az utolsó pillanatban kapta meg a pénzét, aznap, amikor a beperelt idős hölgy is, csakhogy a minisztérium ellen meglepő módon nincs per.

Az ügyben megkerestük kérdéseinkkel a Quaestor felszámolóját, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t. Arról érdeklődtünk, hogy a Külügyminisztériumot miért nem perlik be ugyanazt a logikát követve, mint a társaság ügyfelei esetében, hiszen nem kizárt, hogy a tárca is tudott a cég csődjéről, azonban lapzártánkig nem érkezett válasz a felszámolótól.

Ismeretes, a Magyar Nemzeti Bank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.

Az ügyben a nyomozás március 11-én indult el, de a Quaestor-vezért és két társát csak március végén vették őrizetbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.