Folyamatosan emelkedik a migráns gyerekek száma, és egyre fiatalabbak érkeznek, már 9-10 évessel is találkoztunk – mondta tegnap Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azon az eseményen, ahol a Katolikus Karitász váci egyházmegyei szervezete a higiéniai ellátást segítő eszközöket adott át fóti Károlyi István Gyermekközpontnak. Elhangzott: idén már 2300 felügyelet nélküli, 18 év alatti fiatal fordult meg Fóton, míg a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Hódmezővásárhelyi Befogadó Gyermekotthonában közel ötszáz. Eddig 100 millió forint támogatást biztosítottak a fiatalok ellátására, és négyszeresére emelték a férőhelyek számát, ám ha kell, további 368 millió áll rendelkezésre e célra. – Más kultúrkörből érkeznek, ám ez esetben azt kell szem előtt tartani, hogy gyerekek, és fiatal koruk ellenére milyen szenvedésen kell keresztülmenniük – mondta Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. A fiatalokra nem úgy tekintenek, mint bevándorlókra, és fontos, hogy megkapjanak minden segítséget, tette hozzá.
Szükség is van rá, hiszen mint Nurudin, a 15 éves afgán fiú elmondta: nagyon kimerült az elmúlt hónapok során. Nurudin a fóti gyermekvárosban futballozók közül lépett hozzánk. A fiú a Daish (mozaikszó, az Iszlám Állam iraki és szíriai divízióját értik alatta) elől menekült, akik a tálibokhoz hasonlóan kegyetlenkednek, gyilkolják az embereket. Több rokonát is megölték, egyiküknek elvágták a torkát. Félt az országban maradni, attól tartott, vele is végeznek. Ő is mohamedán, de az igaz iszlám hitűek nem ölnek embert, szögezte le. Két hónapig tartó útja során először Iránba, majd Törökországba ment, később Bulgárián és Szerbián át érte el hazánkat. Egy személynek 5000 euróba kerül eljutni eddig, mondta, és bár ők szegények, az egész családja gyűjtögette az összeget, hogy útnak indíthassák. Szeretne tanulni, először is angoltudását tökéletesítené, mert ha folyékonyan beszélné a nyelvet, könnyebben találna munkát, ha lenne állása, megnyugodhatna.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!