Vannak embert próbáló, nehéz időszakok az életben, amelyekért a sok-sok nehézség ellenére mégis hálásnak kell lennünk, hiszen valójában kegyelmi állapotot jelentenek: kikényszerítik a változást. Makacs egy fajta a homo sapiens, két értelemben is: foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, amiben benne van, de nagy harcos is a változásban.
Épp így van ez egy lap, egy alkotóközösség esetében is. Februárban már tudtuk, hogy küzdelmes időszak elé nézünk. De azt is, hogy óriási, soha vissza nem térő lehetőséget kaptunk arra, hogy a lap megújításába belevágjunk.
Egy nagy múltú lap életében a megújulás nem kétperces vállalkozás, sok idő, amíg ebből egyáltalán látható lesz valami az olvasó számára is.
Internetes felületünk újratervezését már márciusban elkezdtük, miközben az egyébként elkötelezett és kitűnő munkatársakból álló MNO újraszervezését is el kellett végezni. Az eddigi munkatársak mellé újak is érkeztek, és a Magyar Nemzet Online-on már nyár elejére felállt egy olyan csapat, amelynek lelkesedése és lélekjelenléte lehetővé tette, hogy a portál megújítása ne maradjon a tervezőasztalon.
Az ez idő alatt elvégzett feladatokért az elismerés tehát nem a főszerkesztőt, hanem elsősorban e csapatot illeti.
Másodsorban azt a kis belső csoportot, mely vezetésemmel az MNO megújításába belevágott, és a munkát elvégezte. Nem nagy, külső céget bíztunk meg ugyanis ezzel a feladattal, hogy kulcsrakész megoldást vásároljunk. Természetesen az ötletek megvalósításán már egy profi fejlesztőcég, a Netrix programozói dolgoznak, akik szintén óriási munkát végeztek el az elmúlt fél évben.
Mindez lehetővé tette számunkra, hogy ne egyetlen, óriási lépésben történjen a megújulás, hanem szakaszosan, és hosszabb időre elnyújtva, a legsürgetőbb feladatokat megoldva először. Úgy is fogalmazhatnánk: ahogy ma egy valamirevaló szoftver fejlesztése nem ér véget az 1.0-s verzió publikálásakor, az új MNO is a legszükségesebb programelemekkel lép a nagyközönség elé. Ez a fejlesztés belátható időn belül nem ér véget: a jobb és jobb megoldások folyamatosan kerülnek a felhasználók, ebben az esetben az olvasók eszköztárába.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!