Vona szerint a határ hermetikus lezárására van szükség

A Jobbik elnöke szerint Magyarországot humanitárius katasztrófa fenyegeti.

MTI
2015. 09. 02. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vona Gábor szerdán Röszkén, az illegális bevándorlás ellen szervezett Jobbik-demonstráción azt mondta: a határ lezárásához a hadseregre van szükség, amely kellő felhatalmazással és erővel képes lehet erre.

A honvédség bevetéséhez szükséges jogszabály-módosításokhoz a Jobbik biztosítja a kétharmados többséget – közölte a politikus, hozzátéve: álláspontjuk szerint azonban az alaptörvény módosítására is szükség lenne.

„A határon mindenkit válogatás nélkül vissza kell fordítani” – jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, hogy ha ehhez azokat az eszközöket kell alkalmazni, melyeket 2006-ban, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján a magyar emberekkel szemben bevetettek, akkor azokat be kell vetni.

„A kerítésre épített kormányzati propagandával nem lehet megvédeni Magyarországot”, a kommunikáció ehhez kevés – mondta Vona Gábor, hangsúlyozva, a kormány vagy átveszi a Jobbik programját, vagy meg fog bukni.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint „tudatosan megtervezett invázió” folyik. Meg kell állítani a terroristák mellett „a köztörvényes bűnözők áradatát”, és elhárítani a fenyegető közegészségügyi katasztrófát – közölte, hozzáfűzve: annak megakadályozására pedig, hogy Nyugat-Európából visszatoloncolják a Magyarországon keresztül oda érkezőket, fel kell mondani a dublini egyezményt.


A dél-alföldi település központjában mintegy háromszáz ember gyűlt össze, akik kivonultak a magyar határhoz, arra a vasútvonalra, ahol az utóbbi időben a legtöbb migráns érkezett a zöldhatáron Magyarországra.

A határnál Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke elmondta: a demonstrációval elérték a célt, és bemutatták, hogy ekkora rendőri biztosítással meg lehet védeni a határt.

„Szükség van minden élő erőre ide a határhoz, szükség van a honvédség átvezénylésére, és azt gondolom, ez kellő figyelemfelhívás volt arra, hogy megállítsuk a menekültáradatot” – fogalmazott. Hozzátette, hogy holnap már az Országgyűlés feladata a helyzet megoldása.

Vona Gábor azt mondta, nem célja a rendőrséggel összetűzésbe keveredni ebben a krízishelyzetben, a cél az, hogy felhívják a problémára a figyelmet.

„A rendőrséget mi segíteni szeretnék abban a munkában, ami a feladta lesz a következő hetekben” – tette hozzá.

A határon a demonstráció alatt nem jöttek át migránsok. Miközben azonban a tüntetők a határhoz vonultak a rendőrségi gyűjtőpont közelében, a határsértők egy csoportjával találkoztak, és akkor skandálni kezdték a „Ria, ria, Hungária” rigmust. A rendőrök sorfalat álltak a tüntetők és a migránsok között, a demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.