A háború sújtotta övezet megszabadulhat Budapesttől

Valószínűleg leválik az ezeréves közigazgatási egység a fővárostól. Ha feldarabolják, abból káosz lehet.

Tompos Ádám
2015. 10. 25. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pest megyei közgyűlés elnöke, Szabó István is szorgalmazza a leválást. A megye honlapján úgy fogalmaz: 700 milliárd érv van az önálló régió mellett. Meg persze más is: Berlin, Madrid, Prága és Párizs példája, ugyanis ezeket a fővárosokat is tőlük a forráselosztás szempontjából elkülönülő területek veszik körbe. Az MNO-nak nyilatkozva elmondta: bízik benne, hogy az ország régiós beosztásának megváltoztatására irányuló határozat meghozatalának határideje – ez minden hétéves uniós fejlesztési ciklus harmadik évében van –, azaz jövő év februárja előtt megszületik az ezeréves megye számára kedvező döntés. Gyakorlati példával érzékeltetve: ha jutnak fejlesztési pénzek a megyébe, akkor nem költöznek el a vállalkozások más régiókba, így helyben marad az iparűzési adó. Vagy lehet fejleszteni az utakat, amelyek a közgyűlés elnöke szerint rosszabb állapotban vannak, mint bárhol az országban.

Szabó a megye feldarabolását nem tudja elképzelni, úgy látja, hogy abból csak káosz lenne, „elég csak a választókerületek újrarajzolására gondolni”. Nehezítené ezt az is, hogy a többi megyével ellentétben és a vállalkozások elvándorló telephelyeivel szemben Pest megye lakossága folyamatosan növekszik. Egyrészt sokan jönnek az ország munkanélküliség sújtotta régióiból. Ezeknek a beköltözőknek még az is megéri, hogy a megye távolabbi pontjain keressenek maguknak lakást, vállalva a napi többórás ingázást Budapestre. Másrészt a fővároshoz közeli, agglomerációs települések híznak fel a csendre vágyó tehetősebb pesti kiköltözők révén. Ez szinte szó szerint értendő, mivel Szigetszentmiklós és Halásztelek már annyira beépült, hogy lassan összeér Budapesttel. Szabó példája világít rá a helyzetre: mire átadnak Szigetszentmiklóson egy iskolát, már építhetik is a következőt. Emiatt is jól jönne a lehívható forrás, lehetőleg még azelőtt, hogy a főváros huszonnegyedik és huszonötödik kerülete lenne ezekből a településekből. Az 1,2 milliós megyének szüksége is van ezekre a kisvárosokra, ugyanis egy önállóvá váló régióban minimum nyolcszázezer lakosnak kell élnie, az agglomerációban pedig pont ennyien élnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.