Az MSZP-s Bárándy Gergely elsőként azt kifogásolta, hogy migránsügyben a kormányoldal nem volt nyitott az ellenzék kezdeményezéseire. A konzultációkra kitérve azt mondta, irányítottak a kérdések, majd felvetette, hogy hajlandó lenne-e a kormány egy ellenzék által összeállított kérdéssort is kiküldeni. Rákérdezett a miniszterjelöltnél a Lázár Jánossal való állítólagos konfliktusára, valamint arra is, hogy valóban tele lesz-e tanácsadókkal az új minisztérium.
Kész Zoltán független képviselő egyebek között a propagandakiadások csökkentéséről faggatta a miniszterelnök kabinetfőnökét.
Rogán Antal válaszában áttekinthetőnek nevezte a nemzeti konzultációk folyamatát, mivel – mint mondta – a kérdőívek kikérhetők. Jelezte azt is, hogy a nemzeti konzultációkon minden kérdésnél szerepel a nemmel válaszolás lehetősége is. Az ellenzék kérdéssor-lehetőségét azzal utasította vissza, hogy „a kormányzás lehetőségét mi nyertük el, a kormányzat eszközeivel nekünk kell élni”.
A letelepedési államkötvényt ért bírálatokra úgy reagált: sikeresnek tartja a programot, mert az pénzt hoz az országba, nem pedig visz.
Az állami pénzek elköltésével és az offshore cégekkel kapcsolatban kijelentette: csak olyan cégek indulhatnak a tendereken, amelyek felfedték tulajdonosukat.
A Lázár Jánoshoz való viszonyát a politikus úgy jellemezte: „kifejezetten kiváló munkatársi és munkaviszonyunk van egymással. ( ) Gyurcsány, Mesterházy meg Bajnai jöhetnek tőlünk tanácsot kérni ( ), hogy kell egy csapatban dolgozni az ország érdekében”.
A kabinetiroda struktúráját illetően Rogán Antal egyforma mércét kért az ellenzéktől, közölve: ugyanolyan arányszámot fog érvényesíteni, mint amilyen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnöki kabinetében dolgozó tanácsadók és köztisztviselők aránya volt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!