Az ORÖ közgyűlése május 30-án döntött úgy, hogy a szervezet nem működteti tovább a szolnoki szakiskolát, egyben bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek az iskola gazdálkodása miatt. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy az intézmény fenntartója továbbra is az ORÖ, az iskola semmilyen hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy ebben változás történt volna. De homályos a szervezet által hangoztatott feljelentés ügye is, ugyanis május végi közlésük után két hónappal sem a rendőrséghez, sem az adóhivatalhoz, sem pedig az illetékes ügyészségekhez nem érkezett büntetőfeljelentés a roma önkormányzattól.
Lapunk korábban beszámolt arról, hogy a birtokunkba jutott dokumentumok alapján ha az ORÖ valóban feljelentést tett, akkor gyakorlatilag azt saját maga ellen tette. A Magyar Államkincstár beszámolója alapján ugyanis a Dr. Hegedűs T. András Szakiskolának nem volt önálló bankszámlája, és semmilyen önálló gazdálkodást nem folytatott, mivel azt a roma szervezet végezte. A kincstár vizsgálata rávilágított arra is, hogy miután az ORÖ 2012-ben átvette az intézmény fenntartását, az addigi 60 millió forintról több mint a duplájára emelkedett az igényelt támogatás. Több diákot vettek fel, akik hamar kimaradtak az iskolából, ám továbbra is igényelték utánuk a pénzt. A kincstár mellett ellenőrzést végzett a megyei kormányhivatal, amely szintén komoly problémákat állapított meg. A RomNet portál beszámolt arról, hogy milliós nagyságrendben költöttek az intézményben többek között krétára, fűnyíróra, kulcsmásolásra.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!